VICSEK FERENC MIND A MAI NAPIG PROPAGANDISTÁJA MATKOVICHNAK

Valamelyik nap szórakozottan átpörgettem az éppen kukába igyekvő Pravdát (Váci Sírnök), vajon találok-e valami olyasmit is a lapok közé szorulva, ami nem a jól megszokott előző önkormányzat pocskondiázásáról szól, amikor ismét belebotlottam Vicsek Ferenc nevébe. A stílusát a ’70-es évektől szigorúan megőrző (manapság ez nem dicsőség, már nincs Dolgozók Lapja…) újságíró több irományt is jegyzett, azaz a hagyományos pókhálóerdő és naftalinszag kíséretében dobott két ujjgyakorlatot a fizetéséért. Nem nagy meló, hiszen aki a szocialista rendszerben képes volt olyan álomkórt gerjesztő cikkeket kiverejtékezni, ami a „Rekultivációs Oltványfehér” bor zamatról szól, amely lignitbányák meddőhányóján terem, annak már semmi sem akadály.
Az ember, a nagy zsurnaliszta megtiszteli kedves városkánkat, besegít, bedolgozik, amolyan házimunkában Matkovich és Társai Rt.-nek, olyan, mint Superman, meghallva a hívó szót máris itt terem és adakozik tehetségéből. A balliberális kacattárból erősítésként érkezett verekedős nagy tesó szerepében szigorúan csak balegyeneseket osztogató Feri bácsi tudja, mi fán terem a kommunikációs stratégia. Ez pedig a legfontosabb, mert a sorscsapás okán valamiért nyeregbe kerülő ellenzéknek olyan ez, mint a levegő, a víz, a kenyér, vagy az LMBTQXY.

A hiperfüggetlen dinoszaurusz elvtárs, aki megingathatatlanul ül a trónján, sőt székel, aki a nagy dolgok mintájára folyton a felszínen lebeg, már az 1987-es „Úgy érezte szabadon él” című, részvételével készített dokumentumfilm forgatásán kitanulhatta a kábítás tudományát a szipus fiataloktól. A mai napig él ezzel az adottsággal. A kommunizmus langymeleg pocsolyájában amőbaként úszkáló figura csak egy pillanatra torpant meg a rendszerváltás küszöbén, de még meg sem törölte a cipője talpát, úgy rongyolt be a ’90-es évekbe. Elmaradt a rendrakás, a takarítás, így a baktériumok tovább fertőzhettek.
Az addig boldog Vicsek elszabadult és a frissen megválasztott gyakorlatlan MDF-kormány ellen máris hiszterizáló kampányba kezdett, minden szócsövön keresztül, ami ráncos kezébe került, balliberális attitűdű pályaíve később ennek mentén határozódott meg a Kossuth-, Petőfi- és Klubrádión átívelve egészen az ATV-ig. Most mondd, hogy nem illik a szintén éltes korú és avittas úttörőlap-hangvételt bevető Ilonkához, mint lelki társ. Persze anyagi alapon is megszületett a megegyezés, hiszen a szoci romantika materiális fundamentumokon épül.
Nem mondhatjuk azonban, hogy nem konzekvens a nagy túlélő, hiszen a kommunizmus átöltöztetése után sem rest annak folytatólagos örököseinek a talpalávalót húzni – persze már mocskos kapitalista árszabásban.
Hála az égnek (majdnem Istent írtam, de nem akarok sértő lenni), mára megtanulta kezelni a számítógépet, régebben a Wikipédiát ugyanis összekeverte a Google keresőjével, (elég beírni, hogy Vicsek Ferenc és Wikipédia, máris rálelsz a vonatkozó cikkre) de mára talán már megbirkózik a modern idők olyan gonosz akadályaival, mint blog és fórum. Amúgy is szokatlan, ha nem a poros írógépen kattog az ember, meg mindenféle alantas figura oszthatja az észt az MSZMP engedélye nélkül.
Menő módon siklik az internet hullámain, érdemes Facebook-üzenőfalát megtekinteni, ahogyan felvéve egy DK-s nyugdíjas mániákus szerepét, bárkit és bármit megoszt, aki a kormány ellen van. Nincsenek unokás képek, éttermi fotók, kutyaörökbefogadós posztok, helyettük furcsa, gyűlölettől izzó bejegyzések, paranemnormális politikusok ökölrázásai, lenéző öklendezések.
Nekem valahogy nem jön le a primitív és szektás őrjöngésből az a valószínűleg viccnek szánt kinyilatkoztatás, amelyet 2019 végén öntött a világra, ami szerint: „a kultúra mi vagyunk, el a kezekkel tőlünk!”.
Egyrészt kesztyűben sem, másrészt ahányszor eszembe jut ez a bohó tréfa, mindig mosolyra húzza ajkaim. Mulatságos a kiválasztottság magas lován ücsörögni, miután annyi éven keresztül hol kivégzéssel, hol internálással jutalmazták az értelmiséget az elvtársak, míg leszármazottaikat kiszorítósdival, meg osztályharccal.
A ma is létező balliberális hegemónia önmagát simogatja, magukon kívül senkit nem tudnak elismerni, csak kört alkotva fitymálnak le minden kívülállót. A nagy hírű XY-t megdicsérte lapjában XZ, aki lelkesen elemzi XC-t, aki magasságokba emeli XY-t. Ez a kultúrátok, Ferkó, erre azért annyira ne legyetek büszkék. Csak nézzük meg Vácott a lekaszált valódi művészi és kulturális törekvéseket, plusz a nem ok nélküli visszaminősítést.
Mindenesetre hálásak lehetünk, hogy Matkovich Ilona megmarkolta és a földre húzta kedvünkért magát a műveltséget,
annak az embernek a személyében, aki a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét Hillary Pityutól vette át 2008-ban az MSZP kormánytól, gondolom a függetlenelfogulatlanobjektívizmusért. „Tévé, rádió, hűtőszekrény – viccesen azt szoktam mondani, hogy szinte minden háztartási berendezésben előfordultam már” – kommentálta a szerény és humorral alaposan nyakon öntött tehetség a hűséges szolgálataiért kapott elismerést. Csendesen javasolnám, fellépést azért ne vállaljon ezzel a komikus-arculatával, mert nem mindenki kacag a szocializmust száraz lábbal vidáman áttáncoló elvtársak tréfáin.
Aktivitása nem merül ki ám a váci nulla-vezetést megpatkoló és támogató, szövegelést munkának láttató szerződéses mellékállásban,
létrehozta ugyanis „A politikai propaganda indikátor” elnevezésű húszezredik médiakonglomerátumot – amely, ki nem találnánk – könnyzacskót-pukkasztóan ismét az eltiport ellenzéki sajtót temeti. Nagy szükség van ám erre a mai szűkös időkben, amikor a megszűnt Index.hu helyett már csak por és hamu, akarom mondani Index és Telex maradt. Halálukban is osztódnak.
Fel nem tudom fogni, ki az a marha, aki a sajtószabadság temetésére folyamatosan koszorút vesz, mert a sajtóban olvasta a gyászhírt… Vicsek számára az eredeti Index kormánymédia volt, szinte jobboldali elhajló a napi 37 kormányt szapuló bejegyzésével. (Ilyenkor felmerül a gyanú, ezek tényleg csak a totális diktatúrával érnék be…)
Különös megérzéseinek hangot is adott a Civil Rádióban tavaly, ahol olyan szentenciák is elhangzottak a szájából, hogy „mindenképpen kisebbségben vannak a kormánytól független médiumok”, „érezhetően a vidéki lapoknál is”, melynek folyományaként hiénakacajra fakadtam, tekintve a váci erőviszonyokat, ahol minden második csöves saját oldalt-profilt-blogot-médiát indít az Önkori védelmében. Visszatértünk a manapság divatosan hangoztatott hazugsághoz: Magyarországon csak jobboldali és független média van. Politikai propaganda csakis kormánypárti lehet. Nem ér védekezni, nem ér egyszerűen honszeretőnek lenni, az mind Fideszizmus. Ócska bűvésztrükk Vicsekéktől, kulisszahasogató gagyi, ahogyan ránk lapátolják az általuk megtermelt trágyát.
Engedtessék meg nekünk, kételkedőknek, hogy ne a jó öreg partizánnak higgyünk, hanem a saját szemünknek.
Hogy a revolver-médiumaik ellenében felvegyük a pajzsot. Hogy a kivénhedt szoborparkot az őket megillető helyre támogassuk, majd érdemeik elismerése mellett hagyjuk békében megöregedni.