Hiába bánja a brit nő a nemváltoztatást, a bíróság nem áll kötélnek

Egy brit nő azt állította, hogy túl fiatal volt ahhoz, hogy pubertásblokkolókat írjanak fel neki. Az angol fellebbviteli bíróság legfrisseb döntésében hatályon kívül helyezte a korábbi döntését, mely szerint a 16 éven aluliak nem elég érettek ahhoz, hogy körültekintő, felelős döntést tudnának hozni arról, hogy alávessék-e magukat egy nemváltó hormonterápiának.

„Nyilvánvalóan csalódott vagyok a bíróság mai döntése miatt, és különösen amiatt, hogy nem foglalkoztak azzal a jelentős kockázattal, hogy a gyermekeket erős kísérleti gyógyszerek káros hatásainak teszik ki” – mondta Keira Bell a The Guardiannek.

A húszas évei közepén járó Bell számára 15 éves kora körül írtak fel pubertásblokkoló gyógyszerkészítményeket, hogy a női nemi jellegeinek fejlődését megállítsák. Húszéves korára már külön, a nemváltásra „kikevert” hormonkeveréket kapott, valamint egy melleltávolító műtéten is átesett.

Bell meglátása szerint a klinikának sokkal körültekintőbben kellett volna eljárnia vele a műtétet megelőzően, véleménye szerint túl könnyen vetették őt alá ezeknek a súlyos beavatkozásoknak. 

A nő azt is kifogásolta, hogy 18 év alatt eleve törvénytelen pubertásblokkoló szereket adni a gyerekeknek, számára mégis felírták azokat, ráadásul megfelelő tájékoztatás nélkül.

„Globális párbeszéd indult az ügyről, amelyet az én esetem is formál. Még többet kell tenni” – fogalmazott Keira Bell.

„Mélységesen aggasztó az a fantazmagória, hogy van olyan orvos, aki tényleg elhiszi, hogy egy tízéves gyerek képes a nemzőképessége elvesztéséről dönteni.”

Miközben a legfelsőbb bíróság elé tervezi vinni az ügyet, Bell egyáltalán „nem bánja”, hogy előhozakodott a saját történetével, mert így legalább reflektorfénybe kerülnek az egészségügy azon botrányos szegmensei, amelyek – mint ahogy őt is – gyermekeket nyomorítanak meg.

A bíróság mindeközben olyan „nehézségekre és összetett problémákra” hivatkozik, hogy nem a bíróság, hanem az orvosok azok, akik az adott páciens egyéni körülményeit ismerve mérlegelni tudják a beleegyező nyilatkozatok helytállóságát; a döntés felelősségét pedig – akár a 16 éven aluliak esetében is – emiatt nem vehetik el tőlük.

A Bell esete nyomán fellángoló nemzetközi diskurzusban sorban napvilágra kerültek a különböző országok klinikáinak nagyon hasonló ügyei – hívta fel figyelmet a CNA.

2019 októberében egy svéd oknyomozó televíziós műsor egy olyan kórházról számolt be, ahol két 14 éves gyermeken végeztek el masztektómiát.

Idén júniusban a New york-i Grace Lidinsky-Smith számolt be arról, hogy mennyire megbánta, hogy alávetette magát a nemváltó műtéteknek. Lidinsky-Smith egyébként egy olyan hálózatot vezet, amely a „transzellátás” jogi tiltására irányuló törekvések ellen küzd, és hangsúlyozta, hogy csoportja a Transznemű Egészségügyi Szakmai Világszövetség előírásait követi. Lidinsky-Smith egyébként nem-visszaalakító kezelésnek is alávetette magát.  

A világszövetség előírásaival kapcsolatban azonban meg kell jegyezni: Paul McHugh, a Johns Hopkins Orvosi Egyetem pszichiátriaoktatója a szövetség szavait idézve kritizálta ezeket az előírásokat, mondván: „nem végeztek ellenőrzött klinikai vizsgálatokat semmilyen feminizáló/maszkulinizáló hormonkezeléssel kapcsolatban, a fizikai átmenet biztonságosságának vagy hatékonyságának értékelésére”. 

A Biden-adminisztráció az Egyesült Államokban amellett kampányol, hogy orvosi beutaló esetén a páciens gyakorlatilag ingyen hozzáférhessen a nemátalakító „szolgáltatáshoz”, a múlt hónapban azonban a törvény ellen felszólaló katolikus és egyéb keresztény egészségügyi szervezetek javára döntött a szövetségi bíróság; de több Európai országban is – legalábbis egyelőre – meglehetősen szigorú törvények állnak a nemátalakító műtétek útjába. 

 

Kiemelt képünk forrása: YouTube/Sky News (képernyőkép)

Iratkozzon fel hírlevelünkre!