„A gyermek szíve tiszta, mint egy fehér papírlap”

A teremtés csodája, hogy a kisbaba elfogadja az őt körülvevő világot, amelyet természetesnek vesz, és rögtön otthon is érzi benne magát - mondta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége vasárnap Péteriben.

Herczegh Anita köszöntőt mondott a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) Babaköszöntő című rendezvényén. Arról beszélt, hogy a kisbaba mindenre rácsodálkozik, de mindent úgy fogad el, ahogy azt megkapja. Hozzátette, hogy

a babák nem rendelkeznek semmivel, amit kapnak, azt a szüleiktől kapják, befogadó, átölelő szeretetből.

Nagycsaládok a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) Babaköszöntő című rendezvényén a péteri horgásztónál 2021. szeptember 19-én. MTI/Máthé Zoltán

„A gyermek kiszolgáltatott, ezért teljes bizalommal él a feléje áradó szeretettel. Szíve tiszta, mint egy fehér papírlap, de nagyon nem mindegy, hogy mit írunk rá mi, szülők. Minden, ami oda felkerül, kitörölhetetlen nyomot hagy” – fogalmazott Herczegh Anita.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége köszöntőt mond a Nagycsaládosok Országos Egyesülete Babaköszöntő című rendezvényén a péteri horgásztónál 2021. szeptember 19-én. MTI/Máthé Zoltán

Iratkozzon fel hírlevelünkre