Magyarország erős EU-ban érdekelt, de az uniónak változnia kell

Szijjártó Péter a találkozónak helyet adó Dobozy Kúriánál hozzátette: Magyarország exportjának 77-78 százaléka az EU-ba irányul, az ország érdeke az uniós tagság, és az EU-nak is érdeke a magyar tagság. Kérdésre válaszolva kijelentette: ma is az ország európai uniós tagságára szavazna.

Elmondta, az EU külügyminisztereinek pénteki szlovéniai tanácskozásán azt tapasztalta:

„nem sikerült megérteni azt, hogy 2015-ben az EU eddigi legnagyobb kihívását, válságát okozták azzal, hogy korlátozás nélkül hívtak migránsokat”.

„Most ugyanez történik a nagyok részéről, bár egyre többen vagyunk, akik ez ellen nyíltan meg mertek szólalni” – fogalmazott. Közölte, a V4-ek továbbra is a legerősebb szövetséget alkotják az EU-n belül annak ellenére, hogy vannak kísérletek, amelyek próbálják gyengíteni az összefogást.


Hirdetés

Szijjártó Péter kérdésre válaszolva reagált a magyar labdarúgó-válogatott Anglia elleni csütörtöki budapesti mérkőzésén történtekre. Azt mondta,

fel kell lépni a rasszista megnyilvánulások, a magyarokat érintő „bántó általánosítás”, és a kettős mérce ellen. Fel kell lépni az ellen is, hogy ellenséges, rasszista hangulatról beszéljenek a budapesti mérkőzéssel kapcsolatban

– közölte.

„Voltak rasszista megnyilvánulások, de ennek alapján 60-70 ezer ember viselkedését minősíteni képtelenség” – fogalmazott a miniszter.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Facebook/Szijjártó Péter

'Fel a tetejéhez' gomb