Ungváry Zsolt: Hogyan dörgölődzünk a hatalomhoz?
Az egyénnek a hatalomhoz való viszonya fontos társadalmi kérdés; számos író, filozófus, történész és politikus fantáziáját megmozgatta már. Magyarországon – miután (rövid megszakításokkal) bő ötszáz évig az ellenségeink uralkodtak felettünk – ennek sajátos értelmezése alakult ki. Arra szocializálódtunk, hogy aki egyetért a hatalommal (pláne támogatja vagy netalán kedveli), az nem lehet más, mint megalkuvó, elvtelen talpnyaló, zsákmányra leső, önálló gondolkodásra képtelen, ostoba áruló. Ez a hozzáállás nem tud feltételezni egy független, valóban magyar szellemiségű és érdekű kormányzást. Az irányítókat szükségszerűen csak önérdekű elnyomóknak tartja, ahol a lojális irányított csak a hatalomhoz dörgölődző karrierista lehet.
A hazai balliberális globalisták jó öreg szocialista SZTK-keretes szemüvegen át nézik a világot: úgy vélik, hogy valamennyi nemzeti-konzervatív-keresztény eleve a hatalomhoz dörgölődzők csoportjába tartozik. Minél hangosabban nyilvánítja ezt ki, annál inkább. (Ez is egy érdekes kép: a hatalomhoz dörgölődző nemzetiek. Van ennek valami sunyi, alattomos, gonosz bukéja. Gyurcsány ocsmány hazugságbeszédét retorikai csúcsteljesítménynek nevezni vagy tőle Nemzeti Színház-igazgatói kinevezést elfogadni sosem dörgölődzés. Dörgölődzni csak nemzeti-keresztény tud, ez genetikailag van belekódolva, ahogyan a disznó is az ól falához dörgölődzik, ha viszket a háta.)
A honi celebvilág egyik – nihilizmusát a sokoldalúság, illetve az objektív függetlenség máza mögé rejtő – tagja ezúttal Nagy Feró Kossuth-díja kapcsán vette elő ezt a lerágott csontot. „Az utóbbi tíz évben (…) kutyának szegődött, hogy farkát csóválva szolgálja gazdáját néhány, asztal mellől odavetett finom falat reményében”, írja többek között.
A gondolkodó, véleménnyel, világnézettel, tervekkel bíró ember a hatalomhoz aszerint viszonyul, mennyire tud azonosulni annak céljaival, elképzeléseivel.
Ha egy hatalomnak semmi más célja nincs, mint a hatalom puszta birtoklása – lásd szivárványkoalíció –, akkor a hozzájuk való viszony sem lehet más, mint a puszta hatalombirtokláshoz való viszony. Ez a baloldal, és magukból kiindulva ezt tételezik fel rólunk is.
Úgy vélik, a hatalmat csak önmagáért lehet és érdemes birtokolni, az nem függ össze holmi távlati építkezéssel, a közösség erejének növelésével, a gyarapítás és alkotás önzetlen örömével. Az ő világképükben Szent István vagy Mátyás csak a dénárjait, aranyait számolgatta és élvezte, hogy másokon uralkodhat. De e logika mentén az iskolai osztályfőnök is kizárólag a gyerekeken akar basáskodni; a vezérigazgatót sem érdekli más, mint az aranykeretes névtábla, a titkárnő és a fizetés, és egyáltalán nem motiválja a cég innovációja, az elvégzett munka minősége.
Feróval tehát az a baj, hogy szimpatizál a hatalommal. Itt az sem érdekes, hogy ez a mostani kormány szabad választásokon, a bennük megbízók szavazatával nyert, nem szovjet fegyverek vagy amerikai milliárdosok erőszakolták ránk. (A divatos párhuzamok különböző rezsimekkel, például a Kádár-korszakkal ezért is erőltetettek és teljesen történelmietlenek.)
Csakhogy nem a hatalom mindenáron való tagadása a független értelmiségi vagy a karakán személyiség ismérve. Az ugyanis az anarchizmusra jellemző, amelyik szerencsére egy viszonylag marginális nézetrendszer.
A felelős ember azt mondja: ha a hatalom értékrendje stimmel az enyémmel, miért lázadjak?
A komcsikat nem a puszta forradalmi hevület kedvéért akartuk elkergetni (vannak hivatásos forradalmárok, akik mindig el akarnak valakit kergetni, az elkergetés öröméért, de ez elég éretlen dolog), hanem mert a regnálásuk bűnben fogant;
a nemzetet és a hazát eláruló, idegen érdekeket kiszolgáló, a gazdaság hatékony működtetésére alkalmatlan rendszer volt. Feró – más, Kossuth-díjat nem kapó névtelenekkel együtt – ez ellen a rendszer ellen lázadt.
Ha pedig a művészek örök nonkonformizmusát akarjuk számonkérni rajta, az manapság éppenséggel a keresztény-konzervatív gondolatok propagálását jelenti. Sokkal jobban belesimul az európai, a világ-, sőt a magyar kulturális közeg trendjeibe, aki klímavédő, genderlobbista, ateista és globalista. Ma is Feró áll a lázadók, az elnyomottak, a gondolatrendőrség üldözötteinek oldalán, és a NER-gyalázó nagy vagányok valójában a konformisták.
Azon persze, hogy kit, hogyan és miért díjaznak ma Magyarországon, el lehetne morfondírozni, de ezt a konfliktust most inkább nem vállalnám be.
Ungváry Zsolt
Szerzőnk további írásait ide kattintva olvashatják.
Kiemelt képünkön Nagy Feró (Nagy Ferenc) énekes, színész, dalszövegíró a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A műsorban a Beatrice és az Ős-Bikini frontemberének pályafutását idézték meg. MTVA Fotó: Zih Zsolt
