Budai Gyula költségvetési csalás miatt feljelentette Cseh Katalint

A kormánypárti politikus az MTI-nek elmondta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságál tett feljelentést a Cseh Katalinhoz köthető cégek állami támogatásával kapcsolatban.

A fideszes képviselő szerint a feljelentés mellé csatolt dokumentumok – cégkivonatok, tulajdoni lapok és támogatási szerződések – egyértelműen igazolják, hogy a Cseh Katalinhoz kapcsolható céghálózat nem arra a célra a használta fel az állami és európai uniós támogatást, mint amire a pályázatokat benyújtotta.

Hangsúlyozta:

az érintett cégek koncepciója az volt, hogy minél nagyobb támogatási intenzitású térségben – így például a leghátrányosabb nógrádi kistérségben – nyújtsanak be pályázatot, így minél nagyobb állami támogatást szerezzenek meg, majd mindenhova ugyanazt a projektet jelentették le, a beruházások azonban nem valósultak meg.


Hirdetés

Vagyis a megnyert pénzt nem a projektekre fordították, de hogy hová, azt majd a nyomozó hatóság kideríti – tette hozzá.

Budai Gyula elmondta azt is: Cseh Katalin 2018-ig volt tulajdonos és ügyvezető a cégekben, az érintett pályázatokat viszont ezt megelőzően, 2016-ban és 2017-ben nyújtották be, a megvalósítási határidő pedig 2020-2021 volt.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője az felszólal az ellenzék XV. kerületi kampányzáró rendezvényén 2019. október 12-én. MTI/Balogh Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb