Családi nap is része lesz a NEK-nek

Családi napot tartanak szeptember 11-én a Margitszigeten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) kísérő programjaként – közölték a szervezők.

A közlemény szerint a NEK, a Katolikus Társadalmi Napok és a Családok Jézusban Közösség közös programjának célja, hogy bemutassa az egyház sokszínűségét.

A margitszigeti Alsó-Nagyréten két színpadon lesznek előadások, koncertek, beszélgetések, emellett 70 sátorban mutatkoznak be a szerzetesrendek, katolikus közösségek, lelkiségi mozgalmak.

Fellép mások mellett Szalóki Ági előadóművész, Lackfi János költő, Csókay András idegsebész, Mező Misi és az Eucharist Együttes, a Kaláka Együttes, Hodász András katolikus pap, Göttinger Pál színész-rendező és az Irish Coffee zenekar. Az előadók a produkcióikon túl beszélni fognak hitükről, Istennel való találkozásukról.


Hirdetés

Az esemény két fő témája a párkapcsolat és a társadalmi érzékenység.

A sátrakban kerekasztal-beszélgetések, előadások, gyónási lehetőség, kézműves és interaktív foglalkozások várják a résztvevőket. A gyerekeknek játékokkal, sport programokkal készülnek a szervezők.

Az esemény végén a résztvevők Székely János szombathelyi megyés püspök vezetésével vonulnak a Kossuth térre, ahol ünnepi szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.

A részletes program és a regisztrációs lehetőség az esemény honlapján, a www.nekcsaladinap.hu oldalon található.

(MTI)

 

 

Kiderült, milyen dalokat hallhatunk a NEK margitszigeti zárókoncertjén

Sillye Jenővel énekel majd Mező Misi a NEK színpadán

'Fel a tetejéhez' gomb