Ötvenkét kialvatlanságtól és Szentlélektől kótyagos zarándok szállt hajóra Mohácsnál

A mohácsi csata emléknapján, augusztus 29-én hajnali fél ötkor pontosan 52, kialvatlanságtól és Szentlélektől kótyagos zarándok szállt hajóra, és vágott neki a Dunának, hogy keresztülszelje az országot. (Na jó, ötvenen voltunk igazából, de Jézussal és a Szűzanyával kiegészülve pont kijött a jubileumi szám.) – írta a költő a katolikus hírportálon.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus helyszínére, Budapestre vittük mindvégig imádkozva az előző nap Bátán, a misén átváltoztatott Oltáriszentséget.

Velünk utazott a Báta pápai bazilikájában őrzött Szent Vér-ereklye is. A fedélzeten mohácsiak, paksiak, zsámbékiak, bátaiak, pécsiek, bajaiak, soproniak. A hajón a NEK zászlói lobogtak.

A szervezés teljesen magánszorgalmú történet, az oroszlánrészt Verbulecz Gábor és Judit, Palkó Zoltán és Nóra, Vasné Volf Klaudia és Nyisztorné Vas Rita végezte, s még kismillió önkéntes.

Ám abban, ahogy a hajó nem csekély bérleti díját Mohács polgármestere, kis közösségek és magánszemélyek pillanatok alatt „összedobták”, határozottan a Jóisten kezét gyanítjuk.

Ugyanígy állt össze elképesztő utakon-módokon az út szellemisége – írta Lackfi János.

Magyarországért könyörögtünk, a sok-sok egyéni és történelmi sebért, szomszédainkért és kisebbségeinkért, a nemzedékekért és bűnökért, a békéért és kiengesztelődésekért. Hálát adtunk földet, vízért, levegőért, halakért, vadakért.

A partokról Kalocsánál, Dunaújvárosnál, Dunavecsénél, a szekszárdi hídnál és még sok helyütt integettek az imatársak; Pakson meg is álltunk egy rövid áhítatra. Budapestre érve a Sziklatemplomban a velünk hajózó Csősz István atya miséjén ünnepeltünk, majd elindult visszafelé – az imádkozó, dicsőítő kis közösség – zárta beszámolóját Lackfi János.

Forrás: Magyar Kurír

Kiemelt képünk forrása: Magyar Kurír/Lambert Attila