Eljön az ideje az uniós kilépésnek
Fricz Tamás nemrég megjelent, Magyar Nemzetben publikált írása, amiben a huxit elméleti lehetőségeit latolgatta – pestiesen szólva – elég nagyot ment. Személyesen Dobrev Klára is reagált rá, mondván, Fricz valójában Orbán Viktor hangja. A DK miniszterelnök-jelölt-jelöltje szerint ez egy monitorozás a kormánypártok részéről. Hadd látom, úgymond, mennyit ér a retorika, gondolhatta magában Dobrev. Ha valaki, hát én pontosan ismerem, milyen az, amikor hasonló ostobaságot hoz elő az ellenzék.
Talán páran emlékeznek még arra, hogy 2018 nyarán több cikket is írtam a Nagy Imre-kultuszról. Arról a jelenségről, ami sajnálatos módon a mai napig létezik. Akkor azt állították a mindig jól értesült baloldaliak, hogy én pontosan ugyanúgy járok el, mint ahogy most Fricz: a kormánypártok nevében, és utasítására felmérem a lehetőségeket. Ha halló fülekre találnak meglátásaim, folytatódik a kultuszellenes harc, ha nem, hát majd mínuszos hír lesz a publimból.
És mivel viszonylagos érdeklődést váltott ki, hát végül csak megérte elszállítani a Nagy Imre-szobrot a Kossuth térről! Időnként elcsodálkozom, milyen világban, még inkább dimenzióban élhetnek a progresszívok. Mármint arra gondolok, hogy ők valóban elhiszik, hogy így működnek a dolgok. Belátom, náluk minden bizonnyal valóban ilyen szabályrendszer mentén cselekednek, de ha tudnák, hogy az én fejemben miként született meg a cikkek gondolata…!
Egy Pécsett elfogyasztott kávé után ötlött a fejembe, mennyire idegesítő már és mindig ez a Nagy Imre-cucc. Legalább egy véleménycikket jó lenne belőle írni. Kiadom a mérgem, annyiban is előrébb vagyok. Főszerkesztőm tetszését is elnyerte az ötlet, így megszületett az első, majd a második ezzel foglalkozó írásom. No, hát ilyen hatalomtechnikai és politikai machinációk előzték meg azt a bombasztikus sorozatot.
Vélelmezem, Fricz Tamás hasonló körülmények között írta meg saját publiját. Cikke ráadásul a jobboldali sajtóban is átütötte az ingerküszöböt, a Mandineren Kohán Mátyás egyértelműen kiállt Magyarország EU-s tagsága mellett. Nekem jó érzés, ha ehhez hasonló, gondolatokat megtermékenyítő cikkek születnek. Az nyilván irreleváns, hogy Dobrev meg mások miket delirálnak, de egymás között, egymással jó érzés értékes vitákat folytatni.
Magam az EU-tagság kérdéséhez valahogy úgy állok, mint Fricz Tamás, aki ha jól emlékszem, néppárti hasonlatot is felhozott cikkében. Mint írta, ameddig lehetett, a Fidesz maradt a néppárti frakcióban. Pontosan addig, ameddig ettől több hasznot lehetett remélni. Ameddig mutatkozott arra lehetőség, hogy elvi, morális kérdésekben felülkerekedhet az egyre halkabb, haloványabb, gyengébb, valóban konzervatív kisebbsége a tömörülésnek.
Csak addig szabad maradni, ameddig pénzügyileg hasznos
Végül ebből semmi sem maradt, így hát ideje volt kilépni. No, az EU-tagság témakörében valamelyest hasonló a kérdés. Ameddig pénzügyileg megéri nekünk az EU-ban maradni, addig maradni kell. Azt hiszem, ez nem kérdés. Sokszor leírtam már, hogy komolyabb elméleti kérdéseket rég nem érdemes ebben a közösségben feszegetni. Más nyelvet beszélünk, más levegőt szívunk, teljesen máshogy élünk. Amit lehet, be kell rántani, hogy a magyar embereknek minél jobb legyen, aztán amikor ezek az évek elmúlnak – mert elmúlnak -, akkor nagy levegőt venni és megtenni a szükséges lépéseket.
Tény és való, hogy az Európai Unió támogatottsága idehaza nagyon magas. Azt azonban mindenkinek látnia kell, hogy az ideát támogatják, nem a valóságot. Azt az elképzelést, amiben még a 2000-es évek közepén is sokan hittek. A fejlett, gazdag, szabad Európa ideáját, ami még mindig tartja magát a fejekben. Hát persze, hogy tartja magát. Évtizedes elnyomás és rabsors után az ideák nehezen vesznek a semmibe, még akkor is igaz ez, ha maga az idea is már maga a semmi.
De ennek a szükséges időben való kommunikációja a mi dolgunk is. Mindazoké, akik a nemzeti sajtó munkatársai vagyunk. Ha szükségessé válik és ha eljön mindennek az ideje, elmondani, hogy amiben a többség jóhiszeműen hisz, már rég nem létezik.
Kétségkívül nehéz munka lesz, de hazánk jövője mindennél előbbre való.
