Angela Merkel Moszkvába látogatott

„Sok olyan kérdés van, amelyek személyes megbeszélést is igényelnek, ezért biztos vagyok benne, hogy ez nemcsak egy búcsúlátogatás – amely az ön azon döntésével függ össze, hogy nem indul el több szövetségi kancellárválasztáson – hanem egy komoly munkajellegű látogatás is”

– mondta Putyin kamerák előtt, a zárt ajtók mögött folytatott tárgyalásokat megelőzően. Megemlítette, hogy folyamatos telefonkapcsolatban áll német vendégével. Rámutatott, hogy Németország Oroszország egyik legfontosabb partnere, ami egyebek között a kancellár 16 éves kormányzásának köszönhető. Mint mondta, a kereskedelmi és gazdasági partnerségben Moszkva számára a németeket csak Kína előzi meg.

Merkel azt hangoztatta, hogy Oroszországgal a nézetkülönbségek ellenére is fenn kell tartani a párbeszédet.

A Kreml sajtószolgálatának előzetes tájékoztatása szerint Putyin és Merkel megvitatja a kétoldalú együttműködés helyzetét és kilátásait, valamint aktuális nemzetközi és regionális kérdésekkel foglalkozik majd. A német fél szerint a moszkvai tárgyalások témája a kétoldalú kapcsolatok mellett a koronavírus-pandémia elleni küzdelem, a kelet-ukrajnai konfliktus, a fehéroroszországi és az afganisztáni helyzet. Emellett szó lesz az Északi Áramlat 2 gázvezetékről és Ukrajna orosz gáztranzitországként betöltött szerepéről is.

Az eszmecsere megkezdése előtt Merkel a Kreml falánál megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját. A tárgyalások befejeztével a két vezető a tervek szerint közös sajtótájékoztatót tart.

 

(Forrás: MTI)

Kiemelt képünkön Vlagyimir Putyin orosz elnök megbeszélést folytat Angela Merkel német kancellárral a moszkvai Kremlben 2021. augusztus 20-án. MTI/EPA/Német szövetségi kormány sajtóhivatala/Guido Bergmann

'Fel a tetejéhez' gomb