Száz halottból csupán párat említenek, mert csak ők voltak muszlimok

A nigériai Plateau Állami Rendőrség sajtókapcsolatokért felelős hivatala közleményében megerősítette: augusztus 14-én meggyilkoltak 22 muszlim polgárt. A kormány keresztényeket vádol a gyilkosságok elkövetésével, és bár a számok tekintetében valótlanságot nem állítottak, mintha megfeledkeztek volna további 78 áldozatról.

A közleményt néhány órával a támadást követően adták ki. A beszámolók szerint fiatalok támadtak rá egy öt buszból álló fuláni konvojra. A konvoj épp azon az úton haladt, ahol általában azokat a halottakat kísérik utolsó útjukra, akiket szélsőséges fulánik gyilkoltak meg – írja az International Christian Concern.

Az akcióért a kormány az irigwe fiatalokat tette felelőssé, akik egyébként már többször keveredtek fegyveres konfliktusba a fulánikkal.

„Minden élet szent”– hangsúlyozta közleményében az Irigwe Fejlesztési Szövetség. „Mélyen együttérzünk az érintett családokkal, és imádkozunk a sebesültek gyors felépüléséért.”


Hirdetés

A támadást a helyi keresztény közösségek vezetői elítélték. Ugyanakkor az elöljárók kiemelik, hogy a rendőrségi vizsgálat teljességgel alkalmatlan volt arra, hogy feltárják az igazságot.

„A rendőrségi jelentés elfogult és szakszerűtlen”– közölte Davidson Malison, a Fejlesztési Szövetség titkára. „Tudvalevő, hogy a Rukuba út egy kulturálisan sokszínű terület, és nem csak irigwe emberek laknak ott. Így az azonnali, gyors etnikai vádaskodás az objektivitás nélküliség és az irigwék elleni előítélet mintapéldája.”

Az Irigwe Ifjúsági Mozgalom elnöke, Ezekiel Bini elutasította a kormány álláspontját, miszerint a támadásért irigwe fiatalok tehetők felelőssé. Bini egyértelműen kijelentette, hogy irigwéknek nincs közük a Rukuba úton meggyilkolt muszlimokhoz.

„Keresztényként […] nem gyilkolnak”– szögezte le Bini.

Kontrasztok

A kormány erősen megkérdőjelezhető alapokon nyugvó, de megkérdőjelezhetetlen tényként közölt állásfoglalása az irigwe fiatalokat illetően meglehetősen nagy kontrasztban áll a néhány hete történt miangói keresztény-mészárláskor tanúsított hallgatásával.

Bini a júliusi mészárlást követően elmondta: „78 keresztényt gyilkoltak meg öt nap leforgása alatt; 500 házat és 15 templomot gyújtottak fel 16 településen. Bini szerint azzal, hogy az állam kormányzója, Simon Lalong hallgat az esetekről, gyakorlatilag a muszlim fulánik irgalmára bízza a helybéli keresztényeket.”

Az esetet követően tízezrek maradtak otthon nélkül, köztük egyébként irigwe emberek is.

Lalong kormányzó a muszlim áldozatok kapcsán egyébként 24 órán belül sajtóközleményt adott ki, valamint 24 órás kijárási tilalmat rendelt el Bassa városában. 

Kétszázötven házat gyújtottak fel, nem zavarta őket semmi és senki

Kiemelt képünk forrása: Facebook

'Fel a tetejéhez' gomb