A kivonulás katasztrofális lépés volt – Marsai Viktor migrációkutató az afgán helyzetről
– Mennyire lephette meg a nemzetközi közösséget a tálibok gyors előrenyomulása? Noha már néhány hete is sokan előre vetítették, hogy Kabul hónapokon belül eleshet, a Talibán ilyen gyors terjeszkedésére talán kevesen számítottak.
– Azt első nagyon fontos dolog, amit érdemes ezzel kapcsolatban kiemelni, hogy ezt a kivonulási folyamatot már a Trump-adminisztráció is lebegtette. Tavaly nyáron megszületett a megállapodás a csapatcsökkentésről, majd kivonásról, ezért aztán keveseket lepett meg, hogy ez a folyamat ilyen irányt vett. Ami azonban mindenki számára meglepetésként hatott, az egyrészt az, hogy a Biden-adminisztráció valójában milyen tempóban vonta ki a csapatokat, másrészt pedig az, hogy az afgán biztonsági erők ilyen rövid időn belül, ilyen mértékben omlottak össze. Korábban még fél-egy évre becsülték azt az időszakot, amíg az afgán kormányerőkkitarthatnak. Arra, hogy a tálibok gyakorlatilag egy hónap alatt elfoglalták az egész országot, senki nem számított.
– Sokak szerint, amilyen gyorsan és összeszedetlenül érkezett az Egyesült Államok Afganisztánba, ugyan olyan gyorsan és fejvesztve hagyja el azt. Ráadásul a kivonulással hasonló problémákat hagyhat maga mögött, mint amilyeneket a háború megkezdésével is okozott.
– Én ezzel kapcsolatban óvatosabban fogalmaznék. Egyrészt az látszik, hogy az amerikaiak, miután látták az összeomlás mértékét, egy viszonylag komolyabb katonai erővel visszatértek Kabulba. Nem is vontak még ki minden csapatot egyébként, ráadásul az amerikaiak azt is mondták, hogy bár az országból kivonulnak a csapataik, regionális szinten ott maradnak, és amennyiben a tálibok nem tartják be a megállapodásokat, amiket kötöttek, akkor akár légierővel, akár más úton-módon be fognak avatkozni.
Az alapvető problémát sokkal inkább az jelenti, hogy azok az afgán struktúrák, amikre az eredeti tervet alapozni lehetett volna, összeomlottak. Láthatjuk, hogy Asraf Gháni elnök elmenekült az országból, ezt követően pedig a biztonsági erők lényegében letették a fegyvert. Nem nagyon látunk már harcoló alakulatokat, annak ellenére, hogy sokkal jobban felszereltek és létszámban is többen vannak, mint a tálibok. Ez azt mutatja, hogy Afganisztánban nem sikerült 20 év alatt olyan struktúrákat felépíteni, amelyek mögé a hadsereg és a lakosság beállt volna és kockáztatta volna az életét. Ez részben válasz arra, hogy miért nem harcolnak, noha jobban felszereltek.
Egyszerűen nincs kiért. Teljesen értelmetlen a számukra, hogy húzzák ezt konfliktust.
Mindez 2001-hez képest egy nagyon markáns változás. Abban az időben, az amerikai megszállás kezdetén még létezett az Északi Szövetség, ami szemben állt a tálibokkal. Most egyelőre nem látunk hasonló erőket. Ugyanakkor hozzá kell tenni azt is, hogy habár gyakran úgy beszélünk a tálibokról, mintha az övék egy egységes mozgalom lenne és nagy térnyerésük következtében ők lesznek a királycsinálók Afganisztánban, valójában vannak komoly belső feszültségek a különféle frakcióik között. A szakértők két lehetséges forgatókönyvről beszélnek. Az egyik szerint a tálibok ezen a „cukisodási folyamaton” átmenve képesek lesznek megbékélni a többi afgán hadúrral, törzsfővel. Ami nagyon fontos, hogy a tálibok főként a pastu népcsoportra építik a mozgalmukat, azonban Afganisztánban más népcsoportok is élnek. A jövő nagy kérdése az lesz, hogy mit tudnak majd velük kezdeni.
A másik forgatókönyv, amiről egyes szakértők beszélnek, arról szól, hogy ez a látszólag egységes, jól szervezett mozgalom pillanatokon belül atomjaira fog hullani. Ne felejtsük el, hogy mindig a nyugatiakat szokták azzal vádolni – részben okkal –, hogy nem sikerül működő államalakulatokat létrehozniuk ezeken a megszállt területeken. Nem biztos, hogy a tálibok ebben sokkal sikeresebbek lesznek. Szétkergetni a kormányerőket és a hitehagyott milíciákat, az viszonylag egyszerű dolog. Közigazgatást működtetni egy hegyvidéki, rendkívül széttagolt országban, ahol ilyen igazából soha nem is létezett – már nem biztos, hogy sikerülni fog. A ’90-es évek végén sem sikerült mindezt maradéktalanul megvalósítaniuk a táliboknak.
– Mindezek a problémák, amiket felsorolt – például a közigazgatás potenciális összeomlása – mennyire tudják felgyorsítani az Afganisztánból Európába érkező migrációt?
– A magam részéről inkább egy-két másik tényezőre mutatnék rá, ami el szokta kerülni a figyelmet, és ami a mostani migrációs folyamatok megértésében szerintem kulcsfontosságú. Az egyik tényező, hogy Afganisztán lakosságnak nagyjából a fele 2001 után született. Ők olyan világban nőttek fel, ahol voltak ugyan tálibok, de mindezzel együtt a remény is megvolt arra, hogy a lányok iskolába járhatnak és munkát kaphatnak, hogy vannak kitörési lehetőségek, hogy van ez a korrupt világ, de egyszer talán majd ezen is túllépünk, hogy a saríának a mindenféle helyi szokásokon alapuló törvénykezése helyett egy, az alapvető emberi jogokkal kompatibilis jogrend épül ki egyszer.
Ettől nagyon-nagyon messze volt az ország, és még most is nagyon messze van, de legalább voltak jelei a változásnak. Például a lányok egy része eljutott az iskoláig, és a jogrend is elkezdett „működgetni” egy bizonyos szempontból. Ennek a nagy része most valószínűleg megy a kukába. Az említett fiatal generáció egy részének talán elég lesz az, hogy a tálibok alatt talán rend lesz legalább (vagy nem), egy másik része viszont azt fogja mondani: hát figyelj, itt van az unokatesóm, már kint van – mondjuk – Iránban, Pakisztánban vagy éppen Németországban. Nézd meg, ilyen képeket küldözget nekem Twitteren vagy WhatsAppon. A táliboktól meg azt várhatom, hogy bezárnak a házba, hogy ott tengessem mindennapjaimat…
A fiatal fiúk pedig arra számíthatnak, hogy besorozzák őket a milíciákba.
Nagyon sokan útnak indulnak tehát, mert azt fogják látni, hogy nincsen alternatíva. Pedig annak megléte pedig nagyon fontos lenne. És míg 20 évvel ezelőtt az afgán fiatalok számára a világ más pontjai nagyon távoli helyeknek tűntek, mára az okostelefonok és a közösségi média világában ez nagyon kicsi ugrás, ott van a kezükben az egész világ. Emellett kiépültek a „fizetős” illegális migrációs csatornák. Nem véletlen, hogy a környező államok, amennyire csak lehet, zárják a határokat, példának okáért Törökország falat épít a török–iráni határon. Sokan fognak úgy dönteni, hogy lábbal szavaznak a tálibokra…
És végül, de nem utolsó sorban ne felejtsük el, hogy a nyugati hatalmak Afganisztán legnagyobb foglalkoztatói voltak, egyes becslések szerint a nyugati segélyek adták az ország GDP-jének 30-40 százalékát. Ha ezek elapadnak vagy átrendezőnek, az egzisztenciákat lehetetlenít el – egyrészt. Másrészt pedig a „cukisági kampány” ellenére nekem komoly fenntartásaim vannak, kétlem, hogy a tálibok majd egyszerűen csak megsimogatják a buksiját annak, aki – mondjuk – az amerikai hírszerzésnek jelentett arról, hogy hol kell éppen dróncsapást mérni valamelyik tálib csoportra. Már most is vannak nyilvánvaló jelei a kivégzéseknek és a megtorlásoknak. A kabuli reptéren nem véletlenül próbálnak az emberek az életük kockáztatásával feljutni a távozó repülőgépekre. Kegyetlen megtorlásokra számíthatnak azok, akiket az új rendszer az ellenségeinek kiált ki. Az utolsó gondolatom mindezzel kapcsolatban: az országban káosz van, és nem csupán politikai okokból. A biztonsági erők már szinte föladták a küzdelmet, a tálibok pedig a harccal vannak elfoglalva, illetve azzal, hogy konszolidálják a hódításaikat.
Ennek köszönhetően az ország jelentős részén most különböző fegyveres bandák garázdálkodnak. Ez sem fogja megkönnyíteni azt, hogy az emberek úgy érezzék, érdemes maradniuk. 
– Ahogy ön is említette, Törökország falat épít. Ez az Afganisztánnal nem szomszédos, de a migránsok által preferált „tranzitcélpont” ország mennyire tekinthető felkészültnek a várhatóan jelentősen megemelkedő migrációs nyomásra?
– Nyilván egy ország sem szeretne több millió afgánt visszakapni. A koronavírus-járvány kitörése miatt például Irán közel egymillió afgánt küldött vissza szomszédjába – őket nem feltétlenül szeretnék viszontlátni… Ami itt alkupozíciónak adhat alapot, hogy a jelek szerint folyamatban van Iránnal a nukleáris megállapodás fölülvizsgálata, illetve Pakisztánnak és Iránnak lehetősége van azt mondani: ha eleget fizettek, akkor a területemen tartom az érkező afgánokat, vagy legalábbis a nagy részüket.
Az irániak és a pakisztániak azért nem építenek határkerítést, mert lehetetlen. Olyan hosszú határszakaszokról van szó, hogy azon úgyis átmennek az emberek, ha akarnak. Ez így volt az elmúlt 2000 évben, és most is így lesz. A nagy kérdés az, hogy mennyire lesznek kooperatívak ezek az országok abban, hogy a menekültáradat „szétterüljön” náluk, és ne, vagy csak a minimális mértékben jusson el Európába. Egyébként ez a korábbiakban is így történt. Ne felejtsük el, hogy majdnem ötmillió afgán él a környező államokban, vagy a kicsit tágabb régióban. Az áramlat zöme ott csapódott le. Azt pedig nyilván senki nem szeretné látni, hogy rövid időn belül megjelenik 200-300 ezer afgán az EU külső határainál.
– Nyilvánvalóan, ilyen vagy olyan mértékben, de elérheti ez az új menekültáradat Európát, és bizonyára meg fog emelkedni a migrációs nyomás Magyarország déli határán is. Ez mennyire komolyan vehető veszély jelenleg?
– Ennek már most is láthatjuk a nyilvánvaló jeleit.
Jómagam két hete jártam a déli határnál, és már akkor is arról beszéltek a rendőrök, hogy láthatóan megnőtt az ott megjelenő afgánok száma – vagy legalábbis azoknak a száma, akik afgánnak mondják magukat. És biztos, hogy ez a szám a jövőben csak növekedni fog.
Ne felejtsük el, hogy már idén is 55 ezer körül van az illegális határátlépési kísérletek száma a déli határnál. Ez a folyamat tehát már javában tart. Ugyanakkor nagyjából lehetett erre számítani, a meglepő talán csak annyi, hogy ilyen rövid időn belül elérkezett ez a helyzet.
– Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: a magyar kormány nem hajlandó a magyar emberekkel megfizettetni ennek a hibás geopolitikai döntésnek és az elhibázottan végrehajtott geopolitikai akciónak a következményeit. Azt is mondta, hogy Magyarország nem fogad be mindenfajta korlátozás nélkül afgán migránsokat. Ebből arra lehet következtetni, hogy a magyar kormány migrációs politikája nem változik a továbbiakban sem. Fel van készülve a magyar határvédelem az erősödő migrációs nyomásra – mondjuk akkorára, mint amilyenre 2015-ben volt példa?
– A 2015-öshöz hasonló nyomásra senki nincsen fölkészülve, arra nem is lehet fölkészülni. Ha megjelenik mondjuk 250 ezer afgán a déli határunkon és ezrével rohamozzák a határkerítést, azzal nem nagyon lehet mit kezdeni. Már most is azt láthatjuk, hogy az átjutók gyakran nagyobb csoportokban próbálkoznak. Azt kell elérni, hogy ilyen méretű hullám ne érje el a schengeni határokat, ugyanis az megint áldatlan állapotokat teremtene. Nem véletlen az sem, hogy a magyar kormányzat álláspontja az, hogy helyben kell megadni minden segítséget, amit csak lehet. Itt tényleg kulcsszerephez fog jutni Irán és Pakisztán. A kérdés, hogy mit lesznek hajlandóak felfogni az odaérkező hullámból, és mit fognak kérni ezért cserébe. 
– Melyek azok a lehetséges megoldások, amikkel enyhíteni lehet a küszöbön álló humanitárius katasztrófát, egyúttal csökkenteni az Európára hamarosan ránehezedő migrációs nyomást? Gondolok itt például olyan békefenntartó kampányokra, mint amit például Törökország – a hírek szerint többek között Magyarországgal közösen – tervez Afganisztánban.
– Voltak tervek arra vonatkozóan, hogy esetleg Magyarország Törökországgal közösen beszáll a kabuli reptér üzemeltetésébe. Lehetséges, hogy megcáfolnak az elkövetkezendő hetek és hónapok, de az események dinamikája szerintem ezt az opciót már meghaladta. Azzal, hogy a tálibok elfoglalták Kabult, én nem gondolom, hogy mindennek komoly realitása maradt volna. És azt sem látjuk most még, hogy Afganisztánon belül mik a realitások. Egy ilyen gyors és teljes kivonulás után az, hogy valaki tartósan visszatérne, nem tűnik valószűnek…
Ezt a katasztrofális lépést már nem lehet visszafordítani. Afganisztán a tálibok kezébe került.
A kérdés tényleg a környező államokon fog múlni, illetve az ön által is említett Törökországon. Ahogyan azt mondtam, ők is építik a kerítést, és emellett ott van az a tény is, amiről keveset szoktunk beszélni, hogy hivatalosan 150-200 ezer, nem hivatalosan 500-600 ezer afgán lehet jelenleg Törökországban. A törökök pedig nem szeretnék ezt a számot növelni. Mi alapvetően abban bízhatunk, hogy a környező országok ezt a hullámot nagyjából meg tudják állítani. De még egyszer mondom: ezt akkor teszik meg, ha azt érzik, hogy kapnak valamit cserébe. Valószínűleg meg fogják kérni ennek az árát.
Az a szomorú, hogy Washington bárhogy is „hagyta ott” ezt a helyzetet, megtehette, mert az újonnan útra kelők zömének úticélja nem Washington. Európa ismét egyedül maradt ebben a helyzetben. Azt se felejtsük el, hogy mint említettem, egy pártokon és kormányokon átívelő amerikai döntéssorozatot láthattunk, amely ráadásul belpolitikai döntés volt. Nem arról volt szó, hogy az Egyesült Államoknak olyan irtózatos erőfeszítésekbe került volna az afgán status quo fenntartása, hanem egyszerűen úgy republikánus, mint demokrata oldalról nagyon erős volt a nyomás, hogy ezeket az úgynevezett „végtelen háborúkat” befejezzék. Afganisztán az USA történelmének leghosszabb, nagyjából 20 évig tartó fegyveres konfliktusa.
Kutatóként azt gondolom, az a tény, hogy egy 12 ezer fős NATO-erő és egy néhány ezer fős amerikai különítmény képes volt Afganisztánban a status quo fenntartására és elindította a társadalmi építkezés folyamatát, az nem olyan rossz. Azért tartom ezt a döntést katasztrofálisnak, mert a jelenlegi minimális erőfeszítéssel ezt még nagyon sokáig lehetett volna húzni. És még egy dolog, amit szoktak emlegetni Afganisztán kapcsán:
a dzsihadisták jelentős része Afganisztánba ment harcolni, és nem a világ hozzánk sokkal közelebb eső részeihez. Most azért vannak kételyeim, hogy ez így fog-e maradni.
Emellett fontos megemlíteni még egy dolgot. Jelenleg nem csak Afganisztánból folyik kivonulás, Emmanuel Marcon francia elnök néhány hónappal ezelőtt bejelentette, hogy a Száhel-övezetből kivonják a francia csapatok jelentős részét, ahol nagyjából hasonló háborút folytat Európa, mint Afganisztánban. A Száhel-övezet közelebb is van hozzánk – és a helyzet ott sem jobb, mint Afganisztánban. Legfeljebb talán annyiban, hogy ott a dzsihadista csoportok még nem álltak össze olyan kritikus tömeggé, hogy azzal kormányt tudjanak dönteni.
– Sokan most egy új Iszlám Állam felemelkedésétől tartanak. Mekkora a valószínűsége annak, hogy újra terroristák szivárognak be Európába az afgán migránsok, vagy akár a Száhel-övezetből érkező migránsok között elvegyülve? Fel kell készülnünk egy újabb, 2015-2016 között tapasztalt terrorhullámra a kontinensen?
– Ennek a kockázata mindig megvan, ugyanakkor azt látjuk, hogy ezeknek a szervezetek elsősorban a saját régiójukra fókuszálnak, ráadásul a tálibok nincsenek olyan jóban az Iszlám Állammal. Az afganisztáni belháborúkra viszont minden esély megvan. A problémát inkább az jelentheti, hogy mi lesz a Száhelben tevékenykedő európai állampolgárokkal. Ők eddig is fokozott veszélynek voltak kitéve, csak ebben az évben több, halálos áldozatokat követelő támadás is volt a térségben. Az elkövetkezendő időszakban ezek száma valószínűsíthetően tovább fog emelkedni. Az ott tartózkodó európaiak „látványos célpontok”, mobilizálni lehet az ellenük való támadással, és így el lehet adni azt a globális dzsihadista hálózatokban, hogy ők valóban a Nyugat ellen harcolnak. Miközben egyébként ott helyben nagyon sokszor sokkal provinciálisabb érdekekért folynak a harcok.
Rácsai Ákos
Kiemelt képünk forrása: Tálib harcosok őrt állnak az Egyesült Államok kabuli nagykövetségének épülete közelében, amelyet korábban amerikai katonák őriztek Kabulban 2021. augusztus 17-én. MTI/AP/STR
