Ferenc pápa is az oltás felvételére buzdított

„Isten kegyelmének és sokak munkájának hála most már a rendelkezésünkre állnak azok a vakcinák, melyek megvédenek a Covid-19-től”

– jelentette ki az egyházfő két, egyesült államokbeli non-profit szervezet, az Ad Council és a Covid Collective számára készített videóüzenetben.

A felhívásban elmondta azt is, hogy az oltások minden embernek reményt nyújtanak, ám hozzátette, hogy csak akkor hatékonyak, ha mindenki felveszi őket.

Jóllehet a vakcinák már számos, többnyire fejlett országban elérhetők, sok ember még mindig kétkedve fogadja őket, bizonytalan velük kapcsolatban, vakcinázás híján pedig sokkal kiszolgáltatottabbak a vírus agresszívebb és fertőzőbb delta variánsának – emlékeztet a Reuters hírügynökség. Egészségügyi szakértők emellett felhívják a figyelmet arra is, hogy a fejlődő országokban még mindig rengeteg ember nem jut hozzá az oltáshoz, s arra figyelmeztetnek, hogy ha a világ tétlen marad a vakcinahiánnyal szemben, még veszélyesebb mutációk alakulhatnak ki.


Hirdetés

„Az oltás egyszerű, de hatékony mód arra, hogy tegyünk a közjóért és törődjünk egymással, különösen a kiszolgáltatottabbakkal” – szögezte le a pápa, aki márciusban vette fel az oltást.

Az Ad Council és a Covid Collaborative januárban indította el az oltások népszerűsítéséért folytatott kampányát az Egyesült Államokban, az Ad Council jegyezte közleményben pedig a szervezetek közölték, hogy a mostani felhívás az első lépés a kampány globálissá tételében.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Ferenc pápa heti általános audienciát tart a vatikáni Apostoli Palota Szent Damáz-udvarán 2021. június 23-án. MTI/EPA-ANSA/Giuseppe Lami

'Fel a tetejéhez' gomb