A magyar emberek büszkék arra, hogy magyarnak születtek

Tízből nyolc magyar büszkén vállalja a magyarságát, 85 százalékuk erős nemzeti identitással rendelkezik – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) felméréséből. Az 1000 fő megkérdezésével készült reprezentatív kutatás arra is rávilágított, hogy a magyar emberek elsősorban országunk sikereire büszkék, a nemzeti önazonosságuk erősebb, mint az európai identitásuk.

magyarság

A kép forrása: Kopp Mária Intézet Facebook – oldala

A nemzethez való tartozás érzése erősebbé és büszkébbé teszi az embert. Ha pedig egy ország lakói büszkék a történelmükre, a kulturális kincseikre és sporteredményeikre, akkor jellemző rájuk, hogy abban az országban képzelik el jövőjüket és ott szeretnének családot alapítani is.

A KINCS kutatásából kiderül, hogy 10-ből 8 magyar büszke a magyarságára. Legnagyobb arányban a gyermekesek, az idősebbek és a vidéken élők éreznek így. Ugyanakkor Magyarország tudományos- és sporteredményeire a fiatal korosztály a leginkább legbüszkébb. A 18-29 évesek 82 százaléka kiemelkedőnek tartja a magyar sportolók által elért eredményeket, amiben bizonyára komoly szerepe van a magyar csapat eredményes tokiói olimpiai szereplésének is.

A válaszadók 63 százaléka rendkívül büszke arra, hogy magyar. A megkérdezettek 85 százaléka büszkeséget érez a tudományos, 79 százalékuk a sporteredményeink miatt. Az ország kulturális sikereit pedig a válaszadók háromnegyede (76 százalék) méltatta. Összességében egyértelműen kijelenthető, hogy a magyar emberek erős nemzeti identitással rendelkeznek, ahogy azt a felmérés 85 százalékos eredménye meg is erősítette.

Ugyanakkor tízből csak hat magyar ember (62 százalék) büszke arra, hogy országunk tagja az Európai Uniónak, és a válaszadók 21 százaléka egyáltalán nem elégedett az Európai Unió működésével. Ez azt jelenti, hogy a magyar eredményekre büszke válaszadókhoz képest, fele akkora az európai eredményeket elismerők aránya.

Összességében azt látjuk, hogy a magyar emberek büszkék arra, hogy magyarnak születtek, és büszkék országunk eredményeire is. Az Európai Unió teljesítménye viszont jobban megosztja őket.

Forrás: Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS)

Iratkozzon fel hírlevelünkre