Míg az apostolok álmélkodtak, Mária a mennybe vétetett

A katolikus egyház naptárában augusztus 15-e, Nagyboldogasszony, azaz Szűz Mária mennybevételének napja piros betűs ünnep – a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe. Szűz Mária hazánk, Magyarország patrónájaként is ismert.

Nagyboldogasszony ünnepe Szűz Mária mennybevételének (Assumptio Beatae Mariae Virginis) napja. Mária mennybevételének dogmáját, avagy, hogy az Úrjézus szülőanyja földi életét követően testével és lelkével együtt felvételt nyert a mennybe, 1950. november 1-jén hirdette ki XII. Pius pápa Munificentissimus Deus (A legbőkezűbb Isten) kezdetű apostoli konstitúciójával.

Mária mennybemenetelét már az őskeresztények is ünnepelték, erről egészen a 7. századtól tanúskodnak írásos emlékek. A Szűzanya mennybevitelét 847-ben IV. Leó pápa tette hivatalos ünneppé. Magyar elnevezése az 1446. évi Müncheni Kódexben tünnetették fel először „Marianac fel menbe vetele”-ként.

A szenthagyomány

Mária halálának és mennybemenetelének története kedvelt témája volt a középkori egyházi művészetnek, a kódexirodalomnak, a vallásos népkönyveknek, az epikus énekeknek. A hagyomány szerint Jézus három nappal előbb tudatta anyjával halála óráját. Mária holttestét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba fektették, temetésére az apostolok felhőkön érkeztek a világ különböző tájairól. Tamás csak harmadnapra jelent meg, és miután látni akarta az elhunytat, felnyitották a sírt, amelyből kellemes balzsamillat áradt. A sír viszont üres volt, csak halotti leplek voltak benne. Míg az apostolok ezen álmélkodtak, az égbolton megpillantották Mária testét, amint az angyalok énekhang kíséretében a mennyekbe emelik.

Magyarországon Szent István király avatta ünneppé Nagyboldogasszony napját. Az államalapító király minden évben augusztus 15-ére hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot, hogy törvénykezést tartson. Élete végéhez közeledve ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, majd pedig 1038-ban ezen a napon hunyt el első királyunk.

A felajánlás nyomán érvényesült a magyar közjogban a Regnum Marianum-eszme, amely szerint Magyarország Mária országa.

A néphagyomány

Nagyboldogasszony ünnepe egyben tehát Magyarország patrónájának napja is, a Mária-kegyhelyekre tartó zarándoklatok, körmenetek, búcsúk ideje. A naphoz számos legenda és népszokás fűződik. Ilyen a Mária-virrasztás magyar hagyománya, amely azon a hiten alapul, hogy e napon a napfelkeltében meg lehet látni a „Napba öltözött asszonyt” (Mulier Amicta Sole), akiről az Újszövetség a Jelenések könyvének 12. fejezetében tudósít. A másik ismert hagyomány a virágokból összeállított Mária-koporsó készítése vagy a virágszentelés. Az ekkor megszentelt illatos növényeket és virágokat később vagy egy elhunyt koporsójába tették, hogy Máriához hasonlóan ő is dicsőségre jusson. Bizonyos helyeken a megszentelt növények egy csecsemő bölcsőjébe vagy egy fiatal pár ágyába kerültek. Úgy tartják, hogy e nap időjárásából a termésre is következtetni lehet: ha a Nagyboldogasszony napja fénylik, jó lesz a bortermés.

A népi kalendáriumban a „két asszony köze”, azaz az augusztus 15-i Nagyboldogasszony és a szeptember 8-i Kisasszony napja közötti időszaknak varázserőt tulajdonítottak. Ekkor kellett gyógynövényeket szedni, illetve kiszellőztetni a téli öltözeteket, hogy megóvják azokat a molylepkéktől.

Emlékezzünk hát Szűz Máriára, a magyarok védőszentjére, aki életet adott Isten egyszülött fiának, Jézus Krisztusnak.

Kiemelt képünk: Mátraverebély. A mátraverebély-szentkúti kegyhelyet nemzeti emlékhellyé nyilvánították. MTI/Komka Péter

Iratkozzon fel hírlevelünkre