Míg az apostolok álmélkodtak, Mária a mennybe vétetett
Nagyboldogasszony ünnepe Szűz Mária mennybevételének (Assumptio Beatae Mariae Virginis) napja. Mária mennybevételének dogmáját, avagy, hogy az Úrjézus szülőanyja földi életét követően testével és lelkével együtt felvételt nyert a mennybe, 1950. november 1-jén hirdette ki XII. Pius pápa Munificentissimus Deus (A legbőkezűbb Isten) kezdetű apostoli konstitúciójával.
Mária mennybemenetelét már az őskeresztények is ünnepelték, erről egészen a 7. századtól tanúskodnak írásos emlékek. A Szűzanya mennybevitelét 847-ben IV. Leó pápa tette hivatalos ünneppé. Magyar elnevezése az 1446. évi Müncheni Kódexben tünnetették fel először „Marianac fel menbe vetele”-ként.
A szenthagyomány
Mária halálának és mennybemenetelének története kedvelt témája volt a középkori egyházi művészetnek, a kódexirodalomnak, a vallásos népkönyveknek, az epikus énekeknek. A hagyomány szerint Jézus három nappal előbb tudatta anyjával halála óráját. Mária holttestét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba fektették, temetésére az apostolok felhőkön érkeztek a világ különböző tájairól. Tamás csak harmadnapra jelent meg, és miután látni akarta az elhunytat, felnyitották a sírt, amelyből kellemes balzsamillat áradt. A sír viszont üres volt, csak halotti leplek voltak benne. Míg az apostolok ezen álmélkodtak, az égbolton megpillantották Mária testét, amint az angyalok énekhang kíséretében a mennyekbe emelik.
Magyarországon Szent István király avatta ünneppé Nagyboldogasszony napját. Az államalapító király minden évben augusztus 15-ére hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot, hogy törvénykezést tartson. Élete végéhez közeledve ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, majd pedig 1038-ban ezen a napon hunyt el első királyunk.
A felajánlás nyomán érvényesült a magyar közjogban a Regnum Marianum-eszme, amely szerint Magyarország Mária országa.
A néphagyomány
Nagyboldogasszony ünnepe egyben tehát Magyarország patrónájának napja is, a Mária-kegyhelyekre tartó zarándoklatok, körmenetek, búcsúk ideje. A naphoz számos legenda és népszokás fűződik. Ilyen a Mária-virrasztás magyar hagyománya, amely azon a hiten alapul, hogy e napon a napfelkeltében meg lehet látni a „Napba öltözött asszonyt” (Mulier Amicta Sole), akiről az Újszövetség a Jelenések könyvének 12. fejezetében tudósít. A másik ismert hagyomány a virágokból összeállított Mária-koporsó készítése vagy a virágszentelés. Az ekkor megszentelt illatos növényeket és virágokat később vagy egy elhunyt koporsójába tették, hogy Máriához hasonlóan ő is dicsőségre jusson. Bizonyos helyeken a megszentelt növények egy csecsemő bölcsőjébe vagy egy fiatal pár ágyába kerültek. Úgy tartják, hogy e nap időjárásából a termésre is következtetni lehet: ha a Nagyboldogasszony napja fénylik, jó lesz a bortermés.
A népi kalendáriumban a „két asszony köze”, azaz az augusztus 15-i Nagyboldogasszony és a szeptember 8-i Kisasszony napja közötti időszaknak varázserőt tulajdonítottak. Ekkor kellett gyógynövényeket szedni, illetve kiszellőztetni a téli öltözeteket, hogy megóvják azokat a molylepkéktől.
Emlékezzünk hát Szűz Máriára, a magyarok védőszentjére, aki életet adott Isten egyszülött fiának, Jézus Krisztusnak.
Kiemelt képünk: Mátraverebély. A mátraverebély-szentkúti kegyhelyet nemzeti emlékhellyé nyilvánították. MTI/Komka Péter
