A kirúgott elnökről mesélt a feketelistázott Planned Parenthood-alkalmazott

A Planned Parenthood abortuszklinika feketelistázza azokat az alkalmazottait, akik elismerik a magzatok emberségét. A céges protokoll szerint „nem szabad a meg nem született babákra, mint »babákra« hivatkozni”. A cég volt elnöke könyvet írt a cég belső működéséről.

Sue Thayer egykori Planned Parenthood alkalmazott, jelenleg elhivatott életpárti aktivista reagált a cég korábbi elnöke, Leana Wen augusztus 5-én megjelent könyvére. A Lifelines: A Doctor’s Journey in the Fight for Public Health (Életutak: Egy közegészségügyért harcoló orvos útja) címet viselő könyv betekintést enged a világ legnagyobb abortuszipari vállalatába.

„Azt hiszem, 2019 júliusában írta ezt a szívhez szóló véleménycikket a saját vetéléséről, azt írta benne, hogy a fia elvesztette a kistestvérét”– nyilatkozta Thayer, Leana Wen egy korábbi írása kapcsán, majd hozzátette: „Abban a pillanatban, amikor ezt elolvastam, beugrott, hogy

»na, ő már nem sokáig lesz ott, mert a Planned Parenthoodban nem hívhatnak semmilyen meg nem született kisbabát »babának«”.

Thayer elmondta, hogy a „babán” kívül mindenféle nevet ráaggatnak a magzatokra, ezért amikor meglátta Wen cikkét, érezte, hogy rezeg a léc, mivel a cégben egyáltalán „nem tolerálják”, ha a magzat emberségét egyáltalán elismerik. Valószínűleg az „anyai szív megnyilvánulása” lehetett az utosó csepp a pohárban.

Leana Wen volt az első orvos, aki a Planned Parenthood vezetőségében helyet kapott, és a vállalatot irányító vezetők többször is megfeddték, hogy az egészségügyre – bár az abortuszt aligha lehet az egészségügy részeként értelmezni – fókuszál, ahelyett, hogy a cég politikai pozicionálására koncentrálna.

Thayer elmondta, hogy a 90-es években, amikor még a cégnél dolgozott, de még a 2000-es évek elején is a cég azt hangsúlyozta, hogy az abortuszt biztonságossá, legálissá és ritkává kell tenni.

A céges „evolúció” azonban mára oda jutott, hogy „bármikor, kívánság szerint ingyenesen, bocsánatkérés nélkül lehessen abortuszhoz jutni”.

Az életpárti aktivista kifejtette, hogy Wen a Planned Parenthood elnöki székében valószínűleg megtapasztalhatta, „mennyire veszettül abortuszpártiak” is az ottaniak, és bár kétségtelen, hogy Wen akkoriban támogatta az abortuszt, Thayer szerint „az őrültségnek is vannak különböző szintjei”.

A Catholic News Agency beszámolója szerint a jelenleg a 40 Days for Life életpárti csoport igazgatójaként munkálkodó Sue Thayer elmondta, hogy szerinte az abortusziparban dolgozókat leginkább csak imával és kedvességgel lehet megszólítani.

„Pontosan tudom személyes példámból, mennyire félre voltam vezetve, mikor ott dolgoztam, de senki nincs, akit Isten ne tudna elérni” – közölte Thayer.

„Tudjuk, hogy minden ottani dolgozó Isten gyermeke. Őket ugyanúgy szereti, mint mindannyiunkat, a mi feladatunk pedig az, hogy megmutassuk Jézus Krisztus mennyire szereti őket – a többit pedig rá lehet bízni.”

 

Kiemelt képünk forrása: YouTube/Mayo Clinic (a képernyőképen Leana Wen látható)

Iratkozzon fel hírlevelünkre