Ez a harc lesz a végső – bontják az állampárt székházát

Alakszai Zoltán közölte: az MSZMP egykori ingatlanát a Fidesz kezdeményezésére, a kormány támogatásával bontják le, a helyén közösségi park épülhet.

Csöbör Katalin, a Fidesz miskolci országgyűlési képviselője azt mondta, sokszor bontani kell, ha építeni akarunk. Hozzátette, a kormány úgy döntött, hogy a székházat lebontják, és bár korábban szó volt az épület helyreállításáról, átalakításáról, ez sokkal többe kerülne, mint a bontás és a terület újrahasznosítása. Hozzátette: építészek bevonásával születik végső döntés a terület újrahasznosításáról, és figyelembe veszik a miskolciak igényeit is. A képviselő hangsúlyozta, közcélú feladatokat lát majd el a terület. Kitért arra is, hogy minden megyei fejlesztés a térség érdekeit szolgálja.

Alakszai Zoltán elmondta, hogy az egykori Mindszent település és Miskolc határán lévő területet az 1970-es években az MSZMP elvette a miskolciaktól, és pártszékházat épített rá, amelybe a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, a Miskolc járási és a Miskolc városi pártbizottság költözött.

A rendszerváltást követően egy nemzetközi kereskedelmi központ (ITC) működött az épületben, amely azonban mára jószerivel kiürült, mindössze hetvenen dolgoznak benne. Az ingatlan állaga leromlott, felújítása többe kerülne, mint a lebontása. Az ehhez szükséges kétmilliárd forintot kormányhatározat biztosítja – közölte.


Hirdetés

Alakszai Zoltán kiemelte, hogy a fejlesztés egyszerre szolgálja a miskolciak érdekét, valamint a város egyik műemléki, szakrális központjának helyreállítását, védelmét. A területet, amelyet a pártállam egykor elvett a miskolciaktól, a kormány most visszaadja – közölte.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Google maps

'Fel a tetejéhez' gomb