Az amerikai tőzsdecégeknek ezentúl kötelező lesz feketét, nőt vagy LMBTQ-embert tenni a vezetőségbe
A CNN cikke szerint annak a tőzsdei vállalatnak, amely ezt nem hajtja végre, írásban kell megindokolnia a döntést. A kisebb, illetve a külföldi vállalatoknál két női igazgató kinevezésével is eleget lehet tenni az új feltételnek.
Az újításokat lépcsőzetesen vezetik be:
a vállalatoknak egy éven belül nyilvánosságra kell hozniuk vezetői sokszínűségi statisztikájukat, két éven belül legalább egy, négy-öt éven belül pedig két említett vezetőt kell kinevezni az igazgatótanácsaikba cégmérettől és tőkemegfelelési mutatótól függően.
Gary Gensler, a tőzsdefelügyelet elnöke szerint ezekkel a szabályokkal jobban meg lehet érteni a Nasdaqon jegyzett cégek sokszínűséghez kapcsolódó megközelítését, illetve biztosítani lehet, hogy ezek a vállalatok rugalmasan hozzák meg a részvényeseik számára is legkedvezőbb döntéseket. A sokszínűségi adatok publikálásának kötelezettsége pedig kiszámítható és összehasonlítható adatokkal látja el azokat, akik befektetési döntést hoznak.
A Nasdaq már tavaly decemberben javaslatot tett a cégek vezetésében a sokszínűség növelésére. A Fortune 500-as listáján szereplő cégek vezetésében 38,3 százalék volt a fehér nők és valamely kisebbségi csoportba tartozók aránya 2020-ban, ami növekedés ugyan a 2018-as 34 százalékról, de az Egyesült Államokban ennek ellenére jelenleg is nagy igény látszik a cégek vezetésének sokszínűbbé tételére, és az óriáscégek közül például az Amazon és a Microsoft is kiáll ezért.
(Forbes)