Elemi erővel tért vissza a Művészetek Völgye fesztivál

A Balaton-felvidéknek rengeteg csodálatos zuga van, a „magyar tenger” partján üdülők számos remek úti cél közül választhatnak, ha a fürdés mellett más programra is vágynak. A Dörögdi-medence egyike ezeknek a csodálatos helyszíneknek, mondhatni, hogy a Balaton-felvidék ékszeresdobozáról beszélünk. Nem csupán a gyönyörű természeti adottságai miatt emelkedik ki a völgy, mint a szinte már az apró falvakra boruló hegyek, a százféle színben pompázó virágos mezők vagy a vadregényes erdei túraútvonalak. Kapolcs és a környező falvak ugyanis minden évben tíz napra a Balaton kulturális központjává válnak. Július végétől augusztus elejéig ugyanis Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd ad otthont a Művészetek Völgye összművészeti fesztiválnak.

Apró, pár száz fős falvakról beszélünk, mégis egy óriási, egybefüggő forgataggá válnak a fesztivál bő egy hete alatt. Kapolcs a fő helyszín, a programok többségét is itt rendezik meg. Ahogy bejut az ember a faluba – ez általában egy hosszú procedúra, hiszen rengetegen érkeznek autóval, az utcákon hömpölygő gyalogosok azonban lassítják a közlekedést –, azonnal elragadja valami különleges hangulat. A kézzel készített sajtok, szappanok, bőrtermékek illata, a kürtőskalács, a valahonnan minden pillanatban szóló zene, a rengeteg barátságos arc – ezek mind hozzátartoznak a Művészetek Völgyéhez.

A 30. Művészetek Völgye Kapolcson 2021 júliusában (Fotó: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián)

Aki még soha nem járt itt, annak tudnia kell, hogy egészen különleges módon bonyolítják le a programokat. Mivel – mint azt már említettük – apró falvakról van szó, nem sok szabad terület áll a szervezők rendelkezésére. Pontosabban nem állna, ha a települések lakosai nem nyitnák meg saját kertjeiket és udvaraikat, helyet adva ezzel a művészetek igen széles tárházának. Valahol koncertek, máshol kirakodóvásár, megint máshol sátorhelyek várják a látogatókat és a szórakozni vágyókat. Így válik a három falu homogén és szerves részévé a fesztiválnak – és ez az, amiben a  Művészetek Völgye valódi esszenciája rejlik.

Kultúra minden mennyiségben

A másik egyedi alkotóeleme a programnak, ami megkülönbözteti más fesztiváloktól, az a sokszínűsége. Az elmaradhatatlan esti könnyűzenei koncertek mellett – ahol a fellépők között minden évben megtalálható a magyar alternatív zene krémje – kiállítások, előadások, irodalmi és hagyományörző programok várják a nagyérdeműt, de nem maradhat el a komolyzene és a dzsessz sem. A legkisebbek kézműveskedhetnek, illetve számos egyéb családi programon vehetnek részt szüleikkel, de még cirkusz is várja őket Kapolcs határában. A filmművészet kedvelői vetítéseken vehetnek részt, de különböző workshopokat és a Bookline utazó könyvesboltját is meglátogathatják a fesztivál résztvevői.


Hirdetés

Egy dolog biztos, unatkozni nagyon nehéz, és valószínűleg nincs olyan ember az országban, aki ne találná meg itt az ízlésének megfelelő programlehetőségeket.

Rég nem látott forgatag

Már a nyitónap is nagyszámban vonzott látogatókat. Még a hivatalos megnyitót követően is hosszú sorokban álltak a bejutni akarók a jegypultoknál. A karszalagok átvétele gyors és zökkenőmentes volt, pedig a jegyek érvényessége mellett a védettségi igazolványokat is ellenőrizték – ugyanis tömegrendezvény lévén ennek hiányában nem léphetett be senki a Művészetek Völgye területére. Körbenézve látszott a fesztiválozók arcán, hogy mennyire ki voltak már éhezve a kultúrára és az önfeledt szórakozásra. Másfél év bezártságot követően végre megnyílt a lehetőség erre, és a látogatók nem voltak restek élni a lehetőséggel.

Fényfestés a 30. Művészetek Völgye Fesztiválon, Kapolcson 2021 júliusában. Fotó: Vasarnap.hu / Szennyes Krisztián

Semmi nyoma nem volt a koronavírusnak vagy a járvánnyal hosszú ideig együtt járó lezárásoknak. Az egész olyan volt, mintha visszacsöppentünk volna 2019-be, a „boldog békeidőkbe”. Hála Magyarország gyors és szakszerű oltási programjának, ismét meg lehetett tapasztalni ezt az érzést.

A Panoráma színpadon, mely a falu szélén, szántóföldek között található, a Csak Neked Kislány és a 30Y zenekar nyitotta meg a fesztivál könnyűzenei részét. Utóbbi frontemberét, Beck Zoltánt a koncertet követően kétszer is visszatapsolták, a második alkalommal azonban az együttes nélkül, egyedül lépett vissza a színpadra. Felkapta akusztikus gitárját, és eljátszotta Cseh Tamás Csönded vagyok című számának „ipszis” feldolgozását.

„Mi más is lehetnék: csak csönd neked”

– ezzel a sorral zárult tehát a Művészetek Völgye igen tartalmas és élményekben gazdag pénteki nyitónapja.

Beck Zoltán, a 30Y frontembere a 30. Művészetek Völgye fesztiválon Cseh Tamás Csönded vagyok című számát adja elő 2021. 07. 23-án Kapolcson (Fotó: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián)
Nem érdemes kihagyni

A Művészetek Völgye jegyértékesítéséről is érdemes néhány szót ejteni. Hosszú fesztiválról lévén szó, sokan vannak, akik nem szeretnék mind a tíz napot végigszórakozni, ehelyett csak néhány, akár nem is egymást követő napon látogatnának le Kapolcsra. Számukra remek lehetőséget biztosít erre az úgynevezett rugalmas bérlet, mely három vagy öt napra szól, és tetszőlegesen választható ki, hogy mely napokon szeretnénk beváltani.

A forgatag még e hét vasárnapjáig eltart, így aki kikapcsolódásra vágyik, esetleg aktívan felidézné, hogy milyenek is voltak a vírus előtti nyarak, netán még nem talált a hétvégére kulturális programot, annak a Művészetek Völgyében a helye. Mint azt már említettem, Kapolcson mindenki meg fogja találni a szívéhez közel álló szórakozási lehetőségeket, melyek széles tárháza a fesztivál hivatalos weboldalán tekinthető meg.

A Vasárnap helyszíni képriportja itt érhető el.

Rácsai Ákos

Idén már nem maradunk Művészetek Völgye nélkül

Idén már nem maradunk Művészetek Völgye nélkül

Kiemelt képünkön a 30. Művészetek Völgye Fesztivál Kapolcson. Fotó: Vasarnap.hu / Szennyes Krisztián

'Fel a tetejéhez' gomb