Évtizedekig rejtőzködött a gersekaráti gyilkos

A gyilkosság 1996 decemberében történt, az áldozat egy 84 éves nő volt. Az elkövető az idős asszonyt saját házában bántalmazta, majd megfojtotta. A gyilkos a holttestet a ház udvarán található mellékhelyiségbe rejtette el, majd az áldozat pénzével és arany ékszereivel távozott – olvasható a közleményben.

„A sértett idős kora ellenére a közösség meghatározó és aktív tagja volt, ezért halála és különösen annak körülményei megrázták a kistelepülésen élőket. A széleskörű nyomozás ellenére az elkövető kilétét nem sikerült azonosítani” – írták.

Az üggyel 2021-ben kezdtek foglalkozni a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda gyilkossági nyomozói, majd a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is bekapcsolódtak a munkába.

Az újraindult nyomozás során a KR NNI által végrehajtott adatgyűjtések és tanúkihallgatások mellett a tudomány mai állásának megfelelő eszközökkel végzett szakértői vizsgálatok vezettek eredményre. Sikerült azonosítani a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit a nyomozó iroda és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai július 6-án reggel fogtak el Vasváron – áll a közleményben.


Hirdetés

A hatóságok nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják az elkövetéskor a 20-as éveiben járó, most 46 éves N. Zsoltot. Őrizetbevételét követően előterjesztést tettek letartóztatására a Vas Megyei Főügyészségnek. A nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya folytatja – tudatták.

(MTI)

Címoldali képünk illusztráció. Forrás: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb