Harminc éve alakult meg a visegrádi csoport

Kiemelte: a visegrádi csoport ma elsősorban a józan észt, az összefogást és erőt, valamint a járványhelyzet utáni újraindulást jelenti Európában.

A józan ész leginkább a migráció kezelésében mutatkozott meg, amikor a V4-ek elmondták: nem akarnak kevert társadalmakat és felhívták a figyelmet a migráció jelentette terror- és egészségügyi veszélyekre. „Mi egy olyan Európát akarunk, amelyben az együttműködés a kölcsönös tiszteletre, az erős nemzetállamokra épül” – fogalmazott az államtitkár annak a Klauzál utcai tűzfalfestménynek az átadásán beszélt, amely a Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia alkotta V4-ek megalakulásának harmincadik évfordulójára készült.

A visegrádi csoport (V4) megalapításának 30. évfordulója alkalmából készült falfestés a belvárosi Klauzál utcában az átadás napján, 2021. június 30-án.
MTI/Bruzák Noémi

A járványhelyzet utáni újraindítást segíti, hogy Magyarország folytatta Európában az egyik legsikeresebb védekezést, amelyben együttműködött a V4-ekkel is. Ez tette lehetővé, hogy az ország korábban kezdhesse az élet és a gazdaság újraindítását – mutatott rá Menczer Tamás.

Ez a visegrádi csoport lengyel elnökségének utolsó napja, csütörtökön pedig már a magyar elnökség kezdődik – mondta el a falfestmény ünnepélyes avatásán Lengyelország magyarországi nagykövete, Jerzy Snopek, hozzátéve:


Hirdetés

Lengyelország sikeres, de nehéz elnökségen van túl, Magyarország pedig remélhetőleg már kedvezőbb járványügyi helyzetben tudja vezetni a V4-eket.

Joanna Urbanska, a Lengyel Kulturális Intézet igazgatója és Jerzy Snopek lengyel nagykövet felavatja a visegrádi csoport (V4) megalapításának 30. évfordulója alkalmából készült falfestést a belvárosi Klauzál utcában 2021. június 30-án. MTI/Bruzák Noémi

A diplomata szerint a V4-ek együttműködésének alapja a kohézió és a szinergia, az integráció és a szuverenitás. Nem szabad, hogy a csoport országait csak az érdekek kössék össze, hanem szükség van a közös értékek megőrzésére is – figyelmeztetett a nagykövet, hozzáfűzve: a V4-ek célja továbbra sem egy „visegrádi szuperállam”, hanem egyenlő és szuverén államok szövetsége.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár közölte, hogy a járványhelyzet szülte kulturális innovációkat a magyar elnökség alatt a V4-ek közös konferencián tekintik át a Magyar Nemzeti Múzeumban, majd a konferencia eredményeiből kiállítás is nyílik Strasbourgban.

Joanna Urbanska, a budapesti Lengyel Kulturális Intézet igazgatója elmondta, hogy a Magda Miszczak által tervezett falfestményt a lengyel elnökség záróaktusaként és a visegrádi csoport megalakulásának évfordulójára emlékezve Varsóban, Pozsonyban, Prágában és Budapesten is felavatják.

A Klauzál utca 32. szám alatt látható, budapesti alkotás a Neopaint Works munkája.

 

(MTI)

Magyarország átveszi a V4 soros elnökségét

Kiemelt képünkön Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára beszédet mond a visegrádi csoport megalapításának 30. évfordulója alkalmából készült falfestés felavatásán a belvárosi Klauzál utcában 2021. június 30-án. MTI/Bruzák Noémi

'Fel a tetejéhez' gomb