Szijjártó: Bepörgött a globális fake news-gyár
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert kérdezték újságírók a pedofiltörvényről Luxembourgban.
A külügyminiszter kijelentette, globális álhírkampány zajlik, amellyel a széles közvéleményt akarják megvezetni a napokban elfogadott pedofilellenes törvénnyel kapcsolatosan. Szijjártó Péter ugyanakkor hangsúlyozta azt a tényt is, hogy a törvényt közel 100%-os támogatottsággal szavazta meg a magyar parlament, ezáltal felkérte a szóban forgó, álhírek gyártásában résztvevő újságírókat, politikusokat, hogy tartsák tiszteletben ezt a nemzeti hatáskörbe tartozó döntést.
„Akik ezt a törvényt kritikával illették, csak a valótlan értelmezésre hagyatkoztak, amik az elmúlt napokban körbejárták a progresszív sajtót, vagy el is olvasták a törvény szövegét?”
– tette fel a kérdést Szijjártó Péter.
Elmondta, a törvény semmilyen társadalmi csoportot nem kíván megkülönböztetni hátrányosan, ezen törvény kizárólagos feladata megvédeni a gyerekeket egyrészt a pedofiloktól, másrészt biztosítani a gyermek egészséges szexuális orientációjával kapcsolatos nevelését a szülők számára. Ez kizárólag a szülők feladata és felelőssége – hangsúlyozta a miniszter, az uniós tagországok általános ügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján.
Szijjártó Péter újságírói kérdésekre adott válaszait itt tekintheti meg:
A pedofíliaellenes törvényről és az azt övező társadalmi vitáról írt cikkeinket itt böngészheti.
Így támogatja a baloldal a pedofilellenes törvénycsomagot támadó lobbit
Kiemelt kép: Szijjártó Péter miniszter Luxembourgban tárgyalt. Fotó: Facebook, Szijjártó Péter hivatalos oldala.