Orbán Viktor: A vírussal szemben egyedül az oltás jelent védelmet

A kormányfő azt mondta: Magyarországnak az oltások tekintetében másfél, két hónapnyi előnye van az Európai Unió összes többi országával szemben, mert hamarabb szereztünk vakcinát, és gyorsabban oltottunk. Hozzátette: az élet újraindításában is az elsők között vagyunk.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy nagyon aggasztja, hogy van hárommillió ember, aki nem oltatta be magát.

Aki nincs beoltva, azt meg fogja találni a vírus. Van potenciálisan hárommillió beteg emberünk – hangsúlyozta Orbán Viktor, és arra kért mindenkit, hogy „ne üljön föl a szép nyári hangulatnak, meg a szép adatoknak!” Aki eddig nem tette meg, az regisztráljon és oltassa be magát.

A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy aki be van oltva, az a mostani tudás szerint az eddigi vírusvariánsokkal szemben is védett. A szakemberek egyelőre nem jelezték, hogy horizonton lenne olyan variáns, amellyel szemben az eddig alkalmazott oltások ne védenének – mondta. Orbán Viktor az oltás felvételére buzdított a mutációk miatt, és arra kért mindenkit, hogy béküljenek meg azzal a gondolattal, hogy a vírussal szemben egyedül az oltás jelent védelmet.


Hirdetés

A miniszterelnök arra a kérdésre, hogy homoszexuálisellenes-e a parlamentben kedden megszavazott, pedofilokkal kapcsolatos törvény, úgy reagált:

„Először is legyenek annyiban megengedők, hogy ebben leginkább a melegek véleménye számít. Nekünk nem tűnik annak. Valamilyen okból nekik annak tűnik.”

Orbán Viktor szerint a homoszexuálisoknak érdemes elolvasniuk a törvényt, és ha ezt megteszik, akkor az első dolog, ami feltűnik majd nekik, az, hogy a 18 év fölöttiekre nem vonatkozik, hanem a „gyermekeink védelméről” szól. Megjegyezte: nem is akarnak olyan jogszabályt elfogadni, amely a 18 év felettiekre vonatkozik.

Szerinte ha a meleg közösség tagjai tovább olvassák a törvényt, akkor azt is látni fogják, hogy a kiindulópontja az:

a gyermekek szexuális nevelése kizárólag a szülőkre tartozik, és ezt a jogot semmilyen intézmény nem veheti el.

„Az nem fordulhat elő Magyarországon, hogy egy szülő azzal szembesül, hogy neki van egy elgondolása a saját gyermeke helyes szexuális neveléséről, és egyszer csak azt tapasztalja, hogy az iskolában valami mást mondanak a gyereknek, valami más történik. Mert ez a gyerek a szülőé, nem az iskoláé, nem az államé” – hangsúlyozta.

Úgy folytatta:

az államnak ugyan van gyermekvédelmi kötelezettsége, de a gyerek mégis az apjáé és az anyjáé, tehát ők döntenek a neveléséről.

Szerinte azon az alapon áll a törvény, amely azt mondja, hogy meg kell teremteni a lehetőséget, hogy valóban a szülő dönthessen ezekről a kérdésekről, illetve az iskolai szexuális nevelésnek a korlátait nagyon világosan fel kell állítani. A szülő jogait garantálni kell, és meg kell védeni a kiskorú gyermekeket attól, hogy olyan tartalmak legyenek elérhetők a számukra bármilyen felületen, amelyek egyébként ellentétesek azzal a nevelési elgondolással, amely szerint a szüleik őket nevelik.

A kormányfő kérdésre válaszolva azt mondta, Brüsszel szerinte nem talál majd olyan szempontot, amely alapján kötelezettségszegési eljárást indíthat az ügyben.

Orbán Viktor – gazdasági kérdésekre áttérve – az európai uniós minimumadó tervét úgy értékelte: Magyarország nemzeti érdeke, hogy ne fogadjon el kívülről ráerőltetett adószabályokat. A mostani gazdasági növekedés, az előttünk álló siker kiindulópontja az az adórendszer, amely Magyarországot versenyképessé teszi; a rendszer megváltoztatása, az adóemelés életszínvonal-csökkenést eredményezne – fejtette ki. Az adóemelés a magyar gazdaság számára méreg – hangsúlyozta.

A kormányfő leszögezte, hogy most nem a tartalékolás, hanem a helyreállítás időszaka jön.

A következő évet az ország és a családok „visszaerősítésére” kell használni – jelentette ki. Most nem tartalékolni kell, hanem oda kell adni a 13. havi nyugdíj következő heti részét, most kell bevezetni a fiatalok adómentességét, és – ha a gazdasági növekedés eléri az 5,5 százalékot – visszaadni a befizetett adót, illetve meg kell állapodni a vállalkozókkal a 200 ezer forintos minimálbér feltételeiről. Hozzátette: az államadósságnak eközben vissza kell térnie a csökkenő pályára, de nem most van itt a radikális csökkentés időszaka.

A migrációval kapcsolatban jelezte: a jövő heti miniszterelnöki EU-s csúcson is téma lesz, mert óriási mértékben megnőtt a migrációs nyomás, és újra előkerült az a terv, hogy vegyék át a tagállamok a déliek által beengedett migránsokat.

Kijelentette: Magyarország ezt eddig is sziklaszilárdan ellenezte, mert a migrációt rossz dolognak tartja.

A kormányfő szerint Magyarországnak négy migrációs védvonala van: keleti irányban Afganisztánban, déli irányban Malinál, a második védvonal a Földközi-tenger, illetve Törökország, a harmadik Szerbia déli határai, a negyedik pedig a szerb-magyar határ.

Úgy értékelt: Magyarország nem csak egy közös NATO akcióban vállalt szerepet Afganisztánban, hanem ezzel a saját érdekeit is védte. Jelezte azt is: folyamatosan vizsgálják a katonai részvétel lehetőségét Maliban. „Ott mi nem kalandozunk, nem illetéktelenül tűnünk föl a világ távoli pontjain, hanem a magyar nemzeti érdekeket védjük, különösképpen a migráció nézőpontjából érthető módon” – fogalmazott.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Facebook/Orbán Viktor

'Fel a tetejéhez' gomb