Az utolsó virtuális kormányinfó

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely elmondta, sikeresen letörte a közös védekezés a koronavírus-járvány harmadik hullámát. Ebben nagy segítséget nyújtott a hazai magas átoltottsági arány. Eddig összesen több mint 5,2 millió főt oltottak be, ez a regisztráltak 92 százaléka, a teljes magyar lakosság több, mint fele.

A miniszter tájékoztatása szerint: Minden oltóanyagból többlet van, bármely oltóanyag elérhető, akár időpontfoglalással vagy háziorvosánál. Gulyás aláhúzta, minden oltóanyag hatékony, így a híresztelésekkel ellentétben a Sinopharm vakcinánál is kialakul védettség. A második oltást közel 3,7 millió ember kapta meg már a második oltását is.

„Továbbra is kérünk mindenkit, oltassa be magát!”

Az európai védettségi kártyával kapcsolatban arról tájékoztatott, digitális, és papíralapú igazolvány áll majd. A magyar digitális igazolvány június 15-re rendelkezésre fog állni, ez tartalmazni fogja a két oltás időpontját és a vakcina típusát, ezzel megfelelve a július elsején életbe lépő uniós szabályozásnak. Azon EU tagországok, melyekkel Magyarország megállapodást kötött, el fogják fogadni a hazai oltásokat, függetlenül attól, hogy keleti vagy nyugati vakcina.

Ezzel párhuzamosan elkezdődik a kárpátaljai magyarok oltása is, mivel ott a legkevésbé biztosított a vakcina ellátottság.


Hirdetés
Önkormányzati járda- és útpályázatok

A 6 milliárd forint keretösszegű pályázat olyan népszerű volt, hogy további 22-23 millárd forintnyi igény érkezett. Ezért további 20 milliárd forintot fordít a kormány az önkormányzatok ezirányú támogatására. Valamint további 3,8 millárd forintot biztosítanak a Magyar Falu Program keretén belül megvalósuló mellékút program fejlesztésére.

További, a gazdaság újraindítását szolgáló bejelentések várhatók, Gulyás Gergely tájékoztatása szerint.

Sajtókérdésekre adott válaszok

A Magyar Nemzet kérdésére a miniszter tájékoztatása szerint a tegnap elfogott, radikális iszlám nézeteket valló magyar állampolgárt hetek óta figyelték a Terrorelhárítás munkatársai. A gyanúsított olyan weboldalakat látogatott, melyek merényletek elkövetésére készítették fel. A nyomozás jelenlegi állása szerint azt vállalta az elfogott fiatalember, hogy csőbombát készít és tömegrendezvényeken használja fel. Ehhez szükséges alapanyagokat is beszerzett. Gulyás szerint jó jel, hogy a hatóságok még időben felderítették az ügyet.

Magyarország azon EU-s tagállamok közé tartozik, akik nem csatlakoztak az Európai Ügyészséghez. Ennek egyik oka, hogy az ilyen típusú integráció a tagállami szuverenitást veszélyezteti.

Gulyás Gergely újságírói kérdésre válaszolva gyermekdednek és viccesnek nevezte Baranyi Krisztina polgármester utca átnevezési akcióját.

'Fel a tetejéhez' gomb