Épül az új európai jobboldal

Hónapok teltek már el azóta, hogy Budapesten Matteo Salvini, az olasz Liga elnöke, Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök megfogalmazták egy új európai szövetség szükségességét. Az elmúlt hónapok – bár csendesebben teltek ebből a szempontból – jó eséllyel nem voltak hiábavalók. Ezt mutatja legalábbis a VOX elnökének budapesti látogatása. 

Egy ilyen európai projekt ugyanis sokkal több és bonyolultabb annál, mint amilyennek elsőre tűnik.

Újat alkotni mindig nehéz feladat, és nincs ez másképp a politikában sem. Puhatolózások, megbeszélések sokasága, az álláspontok többszöri egyeztetése vezet el végül oda, hogy egy konkrét bejelentés megszülessen. Az látszik, hogy a kezdeményező három politikus türelmes, nem siet sehová, és éppen ez mutatja ennek a projektnek a komolyságát. Illetve az, hogy a hármak már korántsem hárman vannak.

Ha az európai politikai térképre nézünk, szinte mindegyik országban megtaláljuk azokat a pártokat, amelyek hasonlóan gondolkodnak, mint a Fidesz, a PiS és a Liga. 

És ami még ennél is fontosabb: ezek a pártok sok esetben nem marginális, pár százalékos politikai szereplők, mint egyes néppárti tagok, hanem országaik második, harmadik, negyedik legnépszerűbb pártjai. És ez az, ami a formálódó szövetség legnagyobb erejét adja majd: hogy valós társadalmi támogatottság van mögötte.

Hús-vér emberek, olyanok, akik kiábrándultak az elitek kínálta jólétből, amelyből többnyire éppen nekik nem jutott semmi. Olyanok, akik már megunták a hagymázas, fellengzős, őket sokszor lenéző gondolatokat Európáról, bevándorlásról, genderről.

Jól látszik, hogy Orbán Viktor és tárgyalópartnerei olyan pártokat keresnek, amelyek meghallgatják és értik az emberek mindennapi problémáit – csak úgy van kiút, ha a politikusok végre elkezdenek az emberek valódi problémáival foglalkozni. 

És a másik, ami legalább ennyire fontos: elkezdik megmenteni a kontinenst a jövőnek. Ehhez kell a bevándorlás leállítása, a családpolitikai intézkedések minél nagyobb arányú pénzbeli támogatása és a szuverenitás megőrzése. Enélkül ugyanis nemzeteink és kontinensünk halott lesz. Akkor tehát, amikor a magyar miniszterelnök bevándorlásellenességről, nőből és férfiból álló családról beszél, nem a jelenlegi európai mainstream antitézisét adja. Persze azt is, de nem ez a fő motiváció.

A formálódó európai politikai szövetség jelentősége ugyanis túlmutat a napi politikai küzdelmek mocsarán, és valójában a kontinens következő 100, 200, 500 évéről szól.

Ezért nem tudom azt elfogadni, ha euroszkepticizmussal vádolják akár a kezdeményező három politikus valamelyikét, akár a későbbiekben hozzájuk csatlakozókat. Hiszen ők legfeljebb az Európai Unió jelenlegi vezetését kritizálják. Emögött ugyanakkor egyértelműen az „érted haragszom” elv húzódik meg. Senki nem tett ugyanis eddig többet a kontinens hosszú távú jövőjének biztosítása érdekében, mint ők.