A lealacsonyodásról

A gazdasági és hatalmi érdekek mentén formálódnak a hétköznapi politika szálai. Ám, a történelem nagy változásainak hátterében, ezen túl észre kell vennünk egy másik nagy mozgató ellentétet: az ínséget szenvedő emberek hangját és a hatalmat gyakorlók süketségét. Bizony nem egyszer megtörtént már, hogy korszakokat formált át az a tény, hogy a hatalmon levők nem hallották meg a hiányokkal küzdő emberek szavát! Amiért érdemes ezt megfontolnunk, az az, hogy sok emberélet megmenekülhet és sok vérontást el lehet kerülni, ha az e két csoport tagjai közötti kommunikációt javítjuk. Nem beszélve arról, hogy az egység és a társadalmi béke is előre mozdulhat ennek hatására.

A párbeszéd javítása érdekében mindenképpen túl kell lépnünk azon a törekvésen is, hogy csak kampányszerűen igyekezzünk az ide vezető utakat megtalálni. Ami ennél fontosabb, hogy egyre többet tudjunk egymással is szót érteni, s talán egyre kevesebbet a másikról beszélni, főleg úgy, hogy az illető, vagy a megfelelő csoport nincs jelen az adott fórumon. Meg kell találni azokat a formákat, ahogy nem csak a pártok, vagy azok aktivistái, de az egyes csoportok képviselete is eredményesen tudja kifejteni gondolatait. – Ez nem egyszerű még akkor sem, ha a készség megvan, mert nem egy ilyen csoportra ideológiák által vezérelt hangadók települtek, akik eltorzítják a tagok igazi véleményét a saját ítéletük és kedvük szerint (vö.: homoszexualitással küzdő emberek és a belőlük élő, az ő szenvedésüket kihasználó meleg lobbi kapcsolata). Elő kell mozdítani adekvát képviseleteket, és olyan teret kell biztosítani, amelyen a lehetőségekhez képest a legjózanabb megoldást képesek vagyunk megtalálni a szenvedés enyhítésére.

Áder János nagyon világosan fogalmazott, amikor pár éve arra emlékeztetett a Parlamentben, hogy a képviselők kommunikációs stílusa meghatározza egy nemzet polgárai közötti kapcsolat minőségét is. Kiemelve, hogy a mindekori kormánynak ebben nagyobb a felelőssége. Nem szabad megengedni, hogy a másik személyét támadó, s annak lejáratásából érvet kovácsoló primitív kommunikáció eluralkodjon a társadalom vezetői között, mert ez nem csupán a politikai kapcsolatokra hat rombolóan. Hogyan tanítsunk gyermekeket arra, hogy ne csúfolják mások testi tulajdonságait, ha a közszereplőkön ezt látják normálisnak?

Hogyan tanítsuk az embereknek azt, hogy érveket használjanak egy vitában, ha a politikában ehelyett inkább mások nevetségessé tételével igyekeznek csoportokat alkotni, s azok tagságát növelni? Bizony, erősen hat a társadalom tagjaira, amit a vezetőinek viselkedésén, megnyilatkozásain lát.

A kompetencia egy fontos kérdés minden szakterületen. Így a közügyekben is jó, ha számonkérhető a személyek jártassága és megfelelő tudása a vállalt szerepköreik tekintetében. Ám, ha a valós tisztázás helyett a másik nevetségessé tétele kap helyet, vajon mit tanul rajta a polgárság? – Nem engedhetjük meg, ha felelős pozícióban vagyunk különösen sem, hogy lealacsonyodjunk arra a szintre, ahol már a másikat nevetségessé tesszük, ahelyett, hogy a saját feladatkörével kapcsolatos kompetenciáit, vagy tevékenységét, érveit tisztáznánk. Nekünk, akik magunkat kereszténynek valljuk, különösen is fontos lenne, hogy ne hagyjuk lesüllyedni a közbeszéd színvonalát! Minket Krisztus egészen másra tanított: a világos, logikus és nyílt párbeszédre, amely az igazság mentén, de a szeretet törvényei szerint fogalmazódik meg.

Pünkösd ünnepén a Szentlélek kiáradt az apostolokra, hogy egységet és békét teremtsen a sok nemzet között. Hogy az igazság üzenetét mindenki számára érthető módon tudják tovább adni. Ne hagyjuk, hogy a könnyen megszerezhető elismerés, vagy népszerűség kedvéért hátat fordítsunk egymás tiszteletének és az igaz és szeretetben születő kommunikációnak!

Molnár Miklós

Miklós atya további írásait ide kattintva olvashatják.

Kiemelt képünk forrása: Timeshighereducation