A pápa megcsókolta a tetovált rabszámot egy holokauszttúlélő karján
A 81 éves fehérorosz nő feltűrte ruhája ujját, hogy megmutassa a katolikus egyházfőnek a számot, amellyel a nácik megjelölték a koncentrációs táborokba belépő rabokat, a pápa pedig megcsókolta a karját. A nő ezt követően átölelte a pápát. Ferenc pápa és Makszimovics váltottak néhány szót egymással, a nő elmondta, hogy hároméves volt, amikor a táborba deportálták.
Makszimovics az életéről szóló dokumentumfilm bemutatása alkalmából tartózkodik Olaszországban. A Memoria Viva nevű egyesület projektjeként készült film címében szerepel a szám is, amelyet a nő karjára tetováltak: „70072, a lány, aki nem tudott gyűlölni”.
A Krakkóban élő nőt 1943-ban deportálták, és egy olyan barakkba került, amelyben azokat a gyerekeket tartották, akiket Josef Mengele náci háborús bűnösnek, az egykori auschwitzi koncentrációs tábor orvosának szörnyű kísérleteihez használtak.
Makszimovics a többi túlélővel együtt 1945 januárjában szabadult meg a tábor szörnyűségétől, amikor is a tábort felszabadító szovjet csapatok egy lengyel családnak adták őt. A nő abban a hitben élt, hogy elvesztette szüleit, ám 1962-ben megtalálták a biológiai anyját, aki szintén azt hitte, hogy elvesztette lányát.
A film címe Makszimovics egyik mondásából ered: „ha a gyűlöletre és a bosszúra gondolva kellene élnem, kárt okoznék magamnak és a lelkemnek, megbetegednék: a gyűlölet engem is megölne”.
A pápa februárban személyesen látogatta meg római otthonában Bruck Edith magyar származású írónőt, holokauszt-túlélőt.
A katolikus egyházfő 2016 júliusában lengyelországi útja során ellátogatott az egykori auschwitz-birkenaui haláltáborba is.
(MTI)
A Vatikáni Média által közreadott képen Ferenc pápa megcsókolja az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor fehérorosz túlélőjének, Lidzia Makszimovicsnak a táborban karjára tetovált rabszámot általános kihallgatásán a Vatikánban 2021. május 26-án. MTI/EPA/Vatikáni média