Karácsonyt nem akarják miniszterelnöknek

A közlemény szerint a május 10. és 12. között ezer fő telefonos megkérdezésével készült felmérésből az is kirajzolódik, hogy Karácsony Gergelyt a magyarok kétharmada nem szeretné miniszterelnöki pozícióban látni.

A 18 évesnél idősebb felnőtt magyar lakosság véleményét reprezentáló kutatás alapján kijelenthető, hogy a szeptember végén induló, baloldali pártok részvételével zajló miniszterelnök-jelölti „casting” hitelessége komoly problémákkal küzd.

A legtöbb választókorú relatív többsége szerint (42 százalék) ugyanis – tették hozzá – már most látszik, hogy nem valódi versenyről van szó, hanem sokkal inkább a pártvezetők közötti háttéralkuról.

„Összességében tehát elmondható, hogy Gyurcsány Ferenc befolyása ismert a választók előtt. Ezt a percepciót kétségkívül erősíti a tény, hogy az elmúlt hetekben a különböző baloldali pártok egymás javára léptetik vissza jelöltjeiket választókerületi szinten, kizárva a széleskörű megmérettetés lehetőségét” – fogalmaztak.


Hirdetés

Az Alapjogokért Központ szerint kevésbé volt megosztott annak kapcsán a magyar társadalom, hogy a miniszterelnök-jelölti előválasztáson induló Karácsony Gergelyt szeretné-e kormányfői pozícióban látni. A megkérdezettek mindösszesen 13 százaléka (1 millió fő) szeretné, ha egyszer Budapest jelenlegi főpolgármestere lenne a kabinet vezetője, 67 százalékuk azonban – 5,4 millió magyar választó – nem szeretné őt ebben a pozícióban látni.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Karácsony Gergely főpolgármester érkezik a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli, a koronavírus-járvány elleni védekezés erősítéséért összehívott ülésére a Városházán 2020. szeptember 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd

 

'Fel a tetejéhez' gomb