TikTok-kihívást csináltak a templomrongálásból

Sokkolta a helybélieket annak a néhány, magát „szélsőséges” evangelikálnak valló fiatalnak a pusztítása, amelyet a brazíliai Sao Paulóhoz közeli Osasco katolikus plébániáján követtek el.

A Catholic Arena információi szerint a katolikusok ellen lázadó fiatalok, az őket kérdőre vonó szemtanúnak azt válaszolták: amit tettek, azt Jézus nevében tették.

A TikTok felületén felbukkanó képekből arra következtetnek, a protestáns fiatalok sportot űzhetnek a templomrongálásokból.

A plébánián misét mondanak a felújításért. 


Hirdetés
Keresztény Brazília?

A brazil katolicizmus hanyatlani látszik az utóbbi években, az evangelikál egyházak azonban robbanásszerűen terjed. Európában hasonló folyamatokat Írországban lehet megfigyelni.

Némelyek csak a vállukat vonják a történtek láttán, mondván: a mai világban legalább örüljünk, hogy keresztényekről van szó. Ezzel ellentétesen megjelenő álláspont a társadalomban, miszerint a brazil közösség megtette az első lépését az ateista társadalom kialakulása felé. A jóslatok szerint Brazília – a szentségek és a szent hagyomány nélkül – rövid időn belül teljesen elszakad a kereszténységtől.

 

Kiemelt képünk forrása: Catholic Arena

'Fel a tetejéhez' gomb