Gyurcsány színpadra hívta angolul nem beszélő extanácsadóját
Hollik István az ellenzéki előválasztásra utalva úgy fogalmazott: „a rendező”, Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök „már korábban színpadra hívta a DK ifjúsági szervezetének, a Momentumnak az elnökét, Fekete-Győr Nemtudom Andrást, Jakab Pétert, akire a bohóc szerepét bízta, feleségét, Dobrev Klárát”.
Most pedig „angolul nem beszélő extanácsadóját”, Karácsony Gergelyt is színpadra hívta – tette hozzá.
Hollik István azt mondta: a főpolgármester ráadásul már bizonyította hűségét, hiszen „Gyurcsány összes emberének talált valamilyen kifizetőhelyet Budapest vezetésében”. Egyvalami már borítékolható: a „show-műsor” végső győztese biztosan Gyurcsány Ferenc lesz – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója.
(MTI)
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt