Perintfalvi Rita szakmaiatlan kijelentéseiről az esztergomi szeminárium biblikum tanárával

– Pár hónapja megjelent egy tanulmány a Kálvinista Apologetika oldalon, amely Perintfalvi Rita állításait cáfolta részletesen és szakmailag. Elsősorban olyan témák kerültek elő, amelyek vesszőparipái Perintfalvinak, vagyis a homoszexualitás és genderelmélet a Szentírásban (például Dávid és Jonatán, valamint Rút és Noémi állítólagos homoszexuális kapcsolata; illetve, hogy az ember nem férfinak és nőnek lett teremtve). Azonban tekintve, hogy Perintfalvi katolikusnak vallja magát, a tanulmányt pedig egy református oldal közli, felmerülhetnek ugyancsak teológiai problémák a katolikus és protestáns bibliamagyarázat lehetséges eltéréseinek következtében. Katolikus szempontból mennyire megbízható ez a tanulmány?

– Alapvetően tudom ajánlani ezt a tanulmányt, mert nem csak egy cáfolat, hanem a szerző szakmailag és részletesen magyarázza és alátámasztja az álláspontját. Módszertanilag én is ugyanígy közelíteném meg a kérdéses igehelyeket, és véleményem szerint ennek a módszertannak az alapján másra nagyon nem is tudnék jutni, mint amiket a tanulmány kijelent.

– Perintfalvi a tanulmány megjelenése után azzal védekezett, hogy ez nem az ő tudományos munkásságát vizsgálja, hanem néhány Facebook-bejegyzését.

– Perintfalvinak abban igaza van, hogy a tanulmány nem szakmai publikációkat tárgyalt. Ahhoz, hogy vizsgálni tudjuk, mit miért gondol, ahhoz tanulmányok kellenek a részéről. Tudományos szempontból egy kicsit „ágyúval verébre” tudományos tanulmányban kritizálni Perintfalvi Facebook-bejegyzéseit. Ugyanakkor ez semmit nem von le a tanulmány értékéből. Nyilván nem doktori disszertációkról beszélünk, de érkezett egy tudományosan megalapozott érvelés.

Így most Perintfalvi Ritánál pattog a labda, hogy írjon egy választanulmányt szakmailag megalapozottan.

– Ez a védekezés igencsak visszás a részéről. Értem ez alatt, hogy a bejegyzéseit „tudományos köntösbe” öltözteti, például úgy írja alá, hogy „Dr. Perintfalvi Rita az Ószövetség tudományok doktora, katolikus teológus, kutató, egyetemi oktató”. Magyarán szakmai végzettségre hivatkozik a kijelentése kapcsán, majd amikor kérdőre vonják, visszatáncol, hogy ez nem is szakmai publikáció. Nem teszi ez hiteltelenné a szakmaiságát?

– Azért mondani valamit, hogy polgárt pukkasszak, vagy hogy egyeseknek tetsszen, felelőtlenség. És az egyházban minden tanító pozíció felelősség. Felelősségem van a saját kutatásaimmal kapcsolatban, és azzal is, hogy azokat miként tálalom. Biblikus tudósként mindig készen kell állnom arra, hogy megkérdezik, hogy mi az alapja a kijelentésemnek. Mivel tekintélyem van, sokan el fogják hinni, amit mondok, még ha hülyeség is.

Ha te írod ki, nem hiszik el, ha ő írja ki, akkor az ő szava többet nyom a latba, hiszen biblikus tudós. És ha én mint biblikus tudós mondok valamit, én is azt várom, hogy elhidd nekem, amit állítok, hiszen ez a szakterületem. És ha ezt nem tudom tudományos szakmaisággal megalapozni, akkor a szavahihetőségem az, ami kérdésessé válik.

A nehézség az, hogy Perintfalvi a grazi egyetemen tanít, én itt, az esztergomi szemináriumban. Én mondok valamit, ő meg valami mást, és az egyszerű ember, aki az arab betűt sem tudja megkülönböztetni a héber betűtől, majd bólogat. Nem fogja tudni szakmailag eldönteni, hogy hol az igazság. Így végül a laikus szimpátia és az előítéletei alapján fog ítélni.

– Itt ezzel nemcsak a szavahihetőség, hanem a szakmaiság is sérül, nem? Tehát én, mint történész nem írhatom ki Facebookra, hogy mi nyertük a mohácsi csatát, mert az butaság. És ha ezt a szememre vetik, hiába mondom azt, hogy a szakmai publikációimat olvassák, attól még rombolja a szakmai megítélésemet a nyilvánosan hirdetett tévedés. Egy teológus esetében pedig ez felveti az eretnekség vádját is, nem?

– Lehet, hogy Perintfalvi eretnek, de azt nem én fogom megállapítani és kihirdetni, az a területi illetékes dolga. Azonban, mint mondtam, a szakmai szavahihetőséget és minőséget meghatározzák a megnyilvánulásaim.  

Nem mondhatom, hogy egyszer teológus vagyok, máskor meg nem.

– De ugyanakkor vannak nyomvonalak, amelyek a Biblia katolikus értelmezését behatárolják. Többek között ez az, ami a protestáns tanulmányból hiányzik, a katolikus hit sajátosságai.

– Katolikus emberként a hitem határozza meg, hogy hogyan értem a Bibliát. És ahogy megértem a Bibliát az meghatározza a katolikus hitemet. Ez egy oda-vissza ható dolog. Mint ahogy az egyház az, ami az evangéliumot szüli, de az evangélium az, ami élteti az egyházat és meghatározza a tanítást.

Ha a Bibliát vákuumban vizsgálom, akkor arra jutok, amire akarok. Kell az a kontroll, ami megvéd ettől. És mindig is az egyház hite volt ez a kontroll.

Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy minden igehelyre vonatkozóan létezne normatív egyházi értelmezés. Olyan ez, mint egy folyó. Lakott területnél gátak vannak, hiszen ott veszélyes, ha a folyó kilép a mederből. Ott egyértelmű: ha a gáton belül vagyok, akkor belül vagyok, ha kívül, akkor kívül. Azonban lakott területen kívül nincsenek gátak, a folyó medrét is nehezebb meghatározni, hogy mikor vagyok benne, és mikor nem. Hasonlóan van ez a Biblia értelmezésénél is.

Éppen ezért erre vonatkozóan vannak nagyon ősi szabályok. 1. Isten szava mindig megmarad; 2. A homályosabb részeket a világosabbak segítségével kell megérteni; 3. Az értelmezés eredményének összhangban kell lennie az élő hittel.

– Nálunk, katolikusoknál van egy Pápai Biblikus Bizottság, annak vannak megnyilatkozásai, valamint vannak pápai enciklikák, amelyek ugyancsak irányt szabnak a bibliaértelmezésnek. A 20. század elején, amikor a modernizmusnak nevezett eretnekség és az újszerű bibliakutatás elkezdődött, X. Piusz pápa a Lamentabili sane exitu megnyilatkozásában sok bibliaértelmezéssel kapcsolatos tévtanítást elítélt. Milyen fontos megnyilatkozások vannak még, amiket nem szabad figyelmen kívül hagyni?

– Sok van, mint például a Dei Verbum vagy a Mater Ecclesia.

De, ami a modern katolikus bibliakutatás alapjait lerakja, az XII. Piusz Divino afflante spiritu enciklikája.

Fontos látni, hogy létezik a sensus plenior, vagyis a Szentlélek által szándékolt mondanivaló; és van a sensus auctoris, ami az emberi szerző által szándékolt mondanivaló. Az előbbit nem érthetjük meg az utóbbi nélkül. Az utóbbi megértése pedig a lingvisztika (nyelvtudomány) és a történelemtudomány segítségével lehetséges leginkább. Fontos, hogy az előzőleg említett három alapelv a hittartalomra vonatkozik, most viszont a tudományos módszertanról beszélünk. Tehát megvannak a szaktudományokhoz kapcsolódó szabályok. Például a nyelv kérdése: vannak szavak, amik jelenthetnek több mindent, ugyanakkor sok mindent meg nem jelenthetnek. Pl. a levél: lehet az falevél vagy egy üzenet borítékban, ugyanakkor hegyi kecske semmiképpen nem lehet. Ezért nem értem Perintfalvi Rita hogyan jut a Ter 1,26-27 kapcsán arra, hogy az nem férfit és nőt jelent. De a tanulmány erre jól rá is mutat.

A történelem és a kultúra is meghatározza, hogy a szerző mire gondolhat és mire nem. Amikor a kivonulás könyvében szó van harcikocsiról, akkor a szerző gondolhat 1-2-3-4 lovas harciszekérre, de nem egy Panzer VI-os Tigris tankra. Perintfalvi értelmezését Dávid és Jonatán kapcsán azért tartom vakvágánynak, mert nagyon nehezen elképzelhető számomra, hogy az az eredeti szerző szándéka szerinti értelmet tükrözné. Igen valószínűtlennek látszik egy olyan ókori közel-keleti kulturális közeg – ami bár nem toleráns a homoszexualitással – mégis szemet huny afelett, hogy a legnagyobb királya homoerotikus kapcsolatot folytasson Jonatánnal. Sokkal könnyebben elképzelhető számomra, hogy amennyiben ez a feltételezés igaz lenne, akkor a szerző mélyen hallgatna, sőt Jonatánt a damnatio memoriae jól bevált eszközével kitörölné a történelem lapjairól. Ez számomra jóval plauzibilisebb megoldásnak tűnik…

Én nem látom ezt az izraeli társadalmat, ami csak úgy vonogatná a vállát, hogy „ja, homoszexualitás”…

Ezért is van például, hogy a fordításokat is megnézzük mindig, hiába olvassuk alapvetően eredeti nyelven a Szentírást. Az, aki az ókorban fordította görögre, közelebb van a szerző értelmezéséhez, mint én két évezred távolságából. A másik pedig az egyház biblikus bizottsága. Évezredek óta a legnagyobb szaktekintélyek vizsgálják a Bibliát.

Mi az esélye annak, hogy egy szövegről kétezer év után derül ki, hogy félre lett fordítva, és ez a legnagyobb szentek és biblikusok figyelmét is elkerülte. Mindig gyanús egy olyan értelmezést előcitálni, ami addig nem létezett.

Mennyire elképzelhető az, hogy onnantól, hogy Márk leírta az evangéliumot, onnantól 1950 éven át mindenki félreérti, majd jövök én, és hirtelen rájövök, hogy Márk hogyan is értette valójában.

– Tehát vannak alapvető szakmai követelmények, jól behatárolva. Akkor mégis hogyan jöhetnek létre olyan eretnekgyanús értelmezések, mint amiket Perintfalvi kijelent?

– Vannak dolgok, amik benne vannak a Bibliában, és vannak, amik nem. Én úgy látom, talán az lehet a gond, hogy Perintfalvi Rita túlságosan erős prekoncepciókkal közelít a szöveghez.

Vannak prekoncepcióink, és nem szabad, hogy befolyásoljanak, de nyilván befolyásolnak. Az én prekoncepcióm az, hogy azt az egy-két konkrét helyet kivéve, ahol a Biblia a homoszexualitásról beszél, azon kívül máshol nem beszél arról. És ez a prekoncepcióm nyilván befolyásol abban, hogy máshol nem fogom a homoszexualitás szempontjából értelmezni.

Mert ha valaki a Bibliát szakácskönyvnek hiszi, akkor recepteket fog találni – és tényleg vannak benne receptek néhol –, de akkor sem ez a mondanivalója.

Ilyenek például a liberális Jézus-kutatás eredményei: egy baloldali szerző, aki tisztán naturalista és materialista módon vizsgálja Krisztust, az „egyházi máztól megszabadítva”, mit ád isten arra jut, hogy Jézus baloldali.

Tehát értelemszerűen, amikor túlságosan befolyásolnak a prekoncepcióink, akkor nyilván azt fogjuk találni a Bibliában, amit akarunk.

Nemrég valaki például megkeresett azzal, hogy a szakdolgozatát abból írná, hogy Isten anyai arca az Ószövetségben. És én megmondtam neki, hogy szerintem ebből nem jönne ki egy szakdolgozat. Persze nem rossz téma és szép elgondolás, és vannak olyan helyek az Ószövetségben, amik Istenhez anyai tulajdonságokat kapcsolnak, de nyilvánvaló, hogy az ószövetségi szerzők ritkán gondoltak Istenre úgy, mint egy anyára.

Vegyünk tudomást a prekoncepcióinkról, hogy magunkkal szemben kritikusak tudjunk lenni. Engedjük a Bibliának, hogy azt mondja, amit akar.

A Biblia nem feltétlenül alkalmas arra, hogy csiklandozza a fülünket. Ha egyszerűen csak az evangéliumot olvasom, akkor mondjuk, hány alkalommal fejezi ki Jézus a szeretetét, tiszteletét és örömét a tanítványok miatt, és hányszor barmolja le őket. Tegyük mérlegre. Jézus szeretete nyilvánvalóvá válik abban, hogy meghal értünk a kereszten. De ez egyetlen másodpercig sem jeleni azt, hogy amikor hülyék vagyunk, ne barmolna le rettenetesen. Hányszor dicsér meg valakit és hányszor szid le? Megdicséri Pétert… és ennyi. Lebarmolja Pétert, Jánost, a tanítványokat, a farizeusokat állandóan, az írástudókat, és az írástudót, aki meghívja magához vacsira… Mondjuk ki, az evangéliumok názáreti Jézusának nem a dicséret a szeretetnyelve. És ez nem baj. Csak hagyjam a Bibliának, hogy az legyen, ami.

– Perintfalvi szerint a Biblia és Jézus csupa toleranciát és elfogadást hirdet, amit a csúnya bigott egyház meghamisít és elnyom. Tehát szerinte és a követői szerint pont az egyház nem hagyja, hogy a Biblia az legyen, ami.

– Nekem nehezemre esik jóindulatot feltételezni azok részéről, akik így viszonyulnak az egyházhoz. Ha nem ért egyet az egyház látásmódjával, akkor lehetősége van a párbeszédre az üzengetés helyett. És ha a párbeszéd valami miatt kútba esik, akkor katolikusként kötelességem az engedelmes hallgatás. Az utóbbi időben a médiában sokszor olyan üzengetés folyik, amit nem tartok a katolikus egyházhoz méltónak.

Ha valaki hirdetni akarja az egyházétól különböző elképzeléseit, akkor el lehet menni, alapítson másik egyházat.

Amikor a „katolikus” teológusnő és a kereszténygyűlölő homoszexuális egymásra talál

Felelősségünk van a szavainkért. Nemcsak szakmailag, hanem pedagógiailag is. Azt pedig nem hiszem, hogy a hittel kapcsolatos minimum szélsőséges kijelentések közösségi média-felületeken történő meghirdetése ne okozna károkat: zavart és megbotránkozást. Mégis, mire számít, aki ilyen bejegyzéseket tesz közzé? Pár ilyen félmondat az egyet nem értőket nem meggyőzi, csak felzaklatja. Azt pedig nem látom,  ez hogyan lenne siker. A párbeszéd lehetősége a platform karakterisztikái miatt alig lehetséges. Nem értem, hogy milyen pozitív célokat szolgálhatna egy ilyen megnyilvánulás. Én megértem, hogy az egyház tanítása sokaknak fájdalmas. A meddő pároknak, az elváltaknak stb.

Ugyanakkor a fájdalommentesség nem adekvát koordinátatengelye az életnek. Nem ítélhetem meg, hogy mi igaz és mi nem, az alapján, hogy mi fáj és mi nem.

Onnantól, hogy felnőttek vagyunk, ez egy sokadlagos szempont. Borzasztóan igyekszem együtt érezni azzal, akit nem áldoztatok meg. Tudom, hogy ez vacak, és sajnálom. De az Isten irántunk érzett együttérzése sem abban nyilvánul meg, hogy elveszi a fájdalmunkat, hanem, hogy együtt hordozza velünk.

És az egyház elsődleges célja sem az, hogy jól érezzük magunkat, hanem hogy üdvözüljünk.

 

Chvála Márton

A képeket Miklós atya bocsátotta rendelkezésünkre.

Amikor a „katolikus” teológusnő és a kereszténygyűlölő homoszexuális egymásra talál

Amikor a „katolikus” teológusnő és a kereszténygyűlölő homoszexuális egymásra talál