Egy amerikai üzletember megvette a templomot, ahol gyerekként ministrált

Felnőtt fejjel is szívén viseli a szentély sorsát.

Nem mindennapi eseményről számolt be a Catholic News Agency: egy amerikai üzletember, név szerint Joe Breiding megvásárolta a templomot (és a hozzá tartozó épületeket), ahol gyermekkorában ministrált.

Az Ohio állambeli Akronban található Krisztus Király katolikus templom, amit most az egykori ministráns megvett, 2009 novembere óta állt üresen, amikor is a clevelandi egyházmegye összevonta a helyi gyülekezetet két közeli plébániával. A templom bezárásával a szent tárgyakat – köztük az oltárt, a szobrokat és az ólomüveg ablakokat – is eltávolították az épületből.

Breiding az egyik helyi lapnak elmondta, elsősorban üzleti befektetésként vásárolták meg az üzlettársával a templomot, ám az ő részéről az érzelmi szálak sem elhanyagolhatók.

„Fontosnak tartom, hogy továbbra is legyen, aki gondját viseli az épületnek”

– hangsúlyozta.

Breiding, aki szüleivel és 11 testvérével évekig a Krisztus Király plébániával szemben lakott, azt tervezi, hogy felújítja, majd egy új gyülekezetnek adja bérbe a szívének oly kedves templomot.

A Krisztus Király plébániát eredetileg Amerikában élő horvátok alapították az 1930-as években.

 

Horváth Tamás

 

„Merészebb” abortuszpolitikát vár el a Planned Parenthood Bidenéktől

Biden minden eddigi elnöknél jobban pártolja az abortuszt

 

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre