Európában kizárólag nálunk van mindenki számára elegendő vakcina

Szijjártó Péter a Pfizer magyarországi képviseletén tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta: annak köszönhetően, hogy Magyarország nem tartja ideológiai kérdésnek a vakcinát és a szélrózsa minden irányából vásárol oltóanyagot, Európában kizárólag Magyarországon van minden regisztrált ember számára elegendő vakcina.

A külügyminiszter köszönetet mondott a Pfizer magyarországi képviselőjének, valamennyi alkalmazottnak és kiemelte, hogy a legtöbb vakcina Magyarországra az amerikai-német cégtől érkezett.  

Ha a Pfizer nem szállított volna, akkor biztosan nem lennénk ebben a helyzetben – közölte Szijjártó Péter, majd elmondta: a fiatalok oltásában is nagy szerepet szánnak a Pfizernek.

A Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: nagy megtiszteltetés, hogy Magyarország kormányával és egészségügyi szakemberekkel együtt küzdhetnek a Covid-19 járvány megfékezéséért. Hozzátette: elkötelezettek a magyar kormánnyal és az egészségügyi szakemberekkel való együttműködésben.

Még a negyede sem érkezett meg az ígért vakcináknak

A céggel kötött szerződés 10,8 millió oltóanyagról szól, kedden a 20. szállítmány érkezik, 334 ezer oltóanyaggal. Ezzel összesen már 2,8 milliót ér el a Pfizer által Magyarországra szállított oltóanyagok száma. Ezáltal ma az országba a legtöbb vakcina éppen a Pfizertől érkezett – mondta a külügyminiszter.

Még gyorsabb lesz az ellátás

A Pfizer vállalta, hogy felpörgeti a szállításait az unióban, így a második negyedév során Magyarországra 4,6 millió adag vakcina érkezhet. Májusban közel 1,3 millió, júniusban pedig további 2,2 millió – sorolta, hozzátéve: folytatják a szállításokat a harmadik negyedévben is. Ez valóban lehetővé teszi, hogy a 16-18 éves korosztályt is beolthassák.

Az ügyvezető igazgató fontosnak nevezte, hogy mindenki felvegye az oltást, ami a leghatékonyabb eszköz a járvány megfékezésére.

A Pfizer-Biontech vakcina mögött álló hatalmas klinikai tapasztalat, a világszerte mintegy 260 millió adag beadott dózis mindenképpen növeli a vakcinába vetett bizalmat – mondta.

 

(Vasarnap.hu/MTI)