Fülöp Attila: újra látogathatók az idősotthonok

Fülöp Attila a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott Befogadás Háza – Időskorúak Otthonában elmondta, a nyitás annak köszönhető, hogy a kormány időben intézkedett arról, hogy elegendő koronavírus elleni vakcina álljon rendelkezésre, valamint hogy folyamatosan növekszik az oltási hajlandóság az országban. Hozzátette, a látogatás védettségi igazolványhoz van kötve.

Fontosnak nevezte azt is, hogy már nem csak negatív koronavírus-teszttel, hanem védettségi igazolvánnyal is felvehetők új lakók az intézményekbe.

A szociális ügyekért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a zárt közösségeket, mint az idősek otthonai, az elmúlt egy évben a járvány miatt el kellett szigetelni, be kellett zárni a lakókkal együtt, ami nem volt könnyű sem az otthonokban lakóknak, sem az ott dolgozóknak, sem pedig a hozzátartozóknak. Elmondta, nem találkozhatott senki hosszú ideig a családtagjaival, vagy a barátaival, ami egy nehezen kezelhető helyzet és nem volt könnyű megélni.

 


Hirdetés

(MTI)

Kiemelt képünkön Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára és Győri-Dani Lajos, a Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke sajtótájékoztatót tart a pátyi Befogadás Háza Időskorúak Otthonában 2021. május 2-án. MTI/Kovács Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb