Teszteléshez kötni a nyitást olyan, mint evéssel fogyókúrázni

Tübingenben az elmúlt hat hétben azzal kísérleteztek, hogy a tartomány lakói kizárólag negatív koronavírus-teszteredménnyel látogathatták a színházakat és a mozikat. Ennek azonban vége: hétfőn bezártak az éttermek, az óvodák, az iskolák, a boltok és a szórakozóhelyek is.

A fent említett szabályok március tizenhatodika óta voltak érvényben – az eredménye pedig az újabb, általános zárás lett, a fertőzések növekvő száma miatt.

Illusztráció. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A módszert már a kezdetekkor sok kritika érte, ám támogatói is akadtak.

Karl Lauterbach, a helyi SPD egészségpolitikusa egészen konkrétan azt követelte, hogy az ilyen kísérleteknek egyszer és mindenkorra legyen vége.


Hirdetés

A közösségi oldalán írta meg, hogy ezek a próbálkozások rossz jelzéseket adnak az embereknek, és lezárások helyett tesztelni pontosan olyan, mintha valaki evéssel próbálna fogyókúrázni.

Németországban a mai napig a népesség 22,8 százalékát oltották be, szemben a magyarországi 36,8 százalékkal.

A cikk a FAZ beszámolója alapján készült.

 

'Fel a tetejéhez' gomb