Igenlők és ellenzők; a kétosztatú magyar politika

A Nemorbán mögött pedig ott érezzük, nem alaptalanul, a megtestesült Nemorbánt: Gyurcsányt. Akivel mindenki siet összefogni, s  „tülekednek, hogy – mintegy szerencsehozó talizmánként – megérinthessék” a pápaszemes kígyózó vezér isiászos szemüvegkeretét. Köztük a Jobbik elnöke is, akinek pártja alapító okiratában pedig írva vagyon, hogy soha többé Gyurcsány! (Lásd még a Lehet Más a Politikát, amely saját nevét cáfolta meg, amikor Gyurcsány keblére hanyatlott.) Mivel harmadik utat nem tudnak elképzelni, nyíltan felvállalták valamennyien, hogy inkább Fleto Fletonovics, mint Viktor.

Vagyis jobb

a trükkök százaival és hazugságokkal kormányzó és választást nyerő; az ellene tüntetőkre a nemzeti ünnepen lovasrohamot és azonosító nélküli szemkilövetőket vezénylő; az elcsatolt területeken élő nemzettestvéreink ellen uszító; a lakosságot az IMF karmai közé lökő; a rendszerváltás zűrzavarában politikai tőkéjét valódi tőkére váltó; a legsötétebb kommunista nomenklatúrába beházasodó; az országot már a világválságot megelőzően a gazdasági összeomlásba kormányzó; a svájci frank hitelekkel az embereket adósságcsapdába hajszoló; a nőket (öregecskedő feleségek jogfosztása), a hívőket (rendszeresen bérmálkozva), a fiatalokat (el lehet menni) megalázó szenvedélybeteg Gyurcsány,

mint


Hirdetés

a jelenlegi határokon kívül rekedteknek állampolgárságot adó; a családtámogatási rendszer megannyi elemével a gyermekvállalást és -nevelést segítő; a 2008-as válságot felszámoló (ld. pl. lakossági megszorítások helyett szektorális különadók); a rezsicsökkentéssel a lakosság megélhetési körülményein javító; a kontinensünket etnikailag és civilizációsan átrajzolni készülő migrációt (legalábbis hazánk viszonylatában) megállító; az elhibázott EU-s vakcinabeszerzés okozta hiányokat példamutatóan kipótoló Orbán.

A politikai kétosztatúság mögött kétféle embertípus lelhető fel. Az egyik az igenek képviselője, aki azt mondja, mit szeretne, a másik a tiltakozásé, aki azt tudja kifejezni, hogy mit nem akar. (Az egyik hisz valamilyen teremtőben, eredendő erkölcsben, célban, értelmes tervezésben; erre építi világnézetét. A másik identitása pusztán annyi, hogy mindezt tagadja.)

Sokan jól érzik magukat, elégedettek a kormánnyal, a rendszerrel, a világgal. Nem elvtelen virágos jókedvűek, hanem megfontolt, értékkel bíró, elkötelezett szemléletű, vízióval rendelkező, alapvetően a folyamatokat jónak tartók.

És vannak az elégedetlenek, idegesek, gyűlölködők, akik utálják a kormányt, Orbánt, a gazdagokat, a sikereseket, az olimpikonokat és a focistákat. Az ő identitásuk az elutasítás. Sokfélék, de egyben azonosak: álmok nélküliek, pesszimisták, irigyek és önzők, nem hisznek örök értékekben. Ha nekik valamiért rossz (vagy legalábbis így gondolják), akkor legyen rossz másnak is. Ha neadjisten eljön majd a szivárvány kormány, azt is utálni fogják, mert erre vannak szocializálva. Csak amíg most az ország egyik fele legalább elégedett és alkotó kedvében van, úgy akkor a teljes országot elborítja majd a nihil. Hogy ez mennyire így van: emlékszünk a Horn- vagy Gyurcsány-érából eufórikus, elégedett baloldalra? A szakközépiskolában, ahol akkoriban tanítottam, a legbalosabb kollégáim nyavalyogtak legjobban a Bokros-csomag után, és mentek ki a saját kormányuk ellen tüntetni valami oktatási törvénynél. Persze azért ’98-ban megint az MSZP-re szavaztak fanyalogva, dünnyögve, rosszkedvűen.

Választásainkat az érzelmi alapú politizálás és szavazás dönti el. A protest-embereket intellektuálisan, az eredmények felsorolásával nem lehet meggyőzni. Ennek felismerése és a kampányba való megfelelő átültetése lehet a győzelem záloga.

Enélkül nem fog menni.

Ungváry Zsolt

Kiemelt kép forrása: MTI/Kovács Tamás

 

'Fel a tetejéhez' gomb