Novák Katalin: a család a kereszténydemokrácia legfőbb értéke

A parlamenti képviselőket, törvényhozókat, vezető politikusokat tömörítő Political Network for Values (Politikai Hálózat az Értékekért) konferenciáján Novák Katalin, aki a nemzetközi szervezet elnöke 2019 ősze óta, beszédében kiemelte:

„a család a társadalom alapja, legkisebb, de legfontosabb egysége.”

Hozzátette, meg kell őrizni a hagyományos családi értékeket, azt, hogy a család egy nő és egy férfi házasságára, illetve a szülő-gyermek kapcsolatra épül. Másik fontos értéknek az államot jelölte meg, amely biztosítja a rendet, a biztonságot és felelősséget vállal.

Fontosnak nevezte a nők és férfiak egyenjogúságát, ami nem azt jelenti, hogy a két nemet egyformának kell tekinteni, hanem azt, hogy különbözőségeik tiszteletben tartása mellett egyforma lehetőségeket kell kapniuk.


Hirdetés

Novák Katalin szerint sok európai kereszténydemokrata párt feladta hagyományos értékeit, engedett a balliberális média nyomásának. Az Európai Néppárt is balra tolódott, ezért is kezd új szövetség építésébe Orbán Viktor magyar miniszterelnök az olasz Matteo Salvini Liga-elnökkel és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel.

Megjegyezte, azok, akik ma magukat liberálisnak nevezik, nem fogadnak el a sajátjuktól különböző véleményt, megbélyegzik és kirekesztik azokat, akik nem pontosan ugyanazt gondolják, mint ők.

 

Egyre termékenyebb a magyar

Meghosszabbítják a gyes, gyed és gyet jogosultságokat

 

Kiemelt képünk forrása: Novák Katalin Facebook-oldala

'Fel a tetejéhez' gomb