Orbán Viktor: Az nem elég, ha másokat beoltanak

A koronavírus elleni oltás felvételére buzdított a miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hangsúlyozva: csak egyéni védelem van, egyéni védelmet pedig csak az oltás ad, az oltás viszont életet ment.

A kormányfő ismertette: a beoltottak száma több mint 3 millió 145 ezer, a második oltást is megkapta több mint 1 millió 300 ezer ember. Hozzátette: meghalt 241 többségében idős ember, 10 ezer alá – 9459-re – csökkent a kórházban lévő betegek száma és 1117-en vannak lélegeztetőgépen.

A miniszterelnök szerint még mindig nagyon nehéz a kórházakban a helyzet. Elismerését és köszönetét fejezte ki a kórházakban dolgozó ápolónőknek, orvosoknak és a kórházakat működtető személyzetnek is.

A miniszterelnök az iskolák fokozatos nyitásával kapcsolatban elmondta: a 18 év fölötti 8 millió állampolgárból több mint 3 millió 145 ezret beoltottak, további 742 198 ember átesett a betegségen, így „pillanatokon belül” átlépi Magyarország azt a nagyon fontos választóvonalat, hogy többen lesznek már védettek, mint akik még nem azok.


Hirdetés
Az iskolák nyitása

Az iskolák újranyitása kapcsán azt mondta, az „ember legjobban mégiscsak a gyerekeit félti”, ezért nagyon nehéz újraindítani az iskolákat, mert a közvélemény mindig megosztott.

A kormányfő szerint a döntésnél fontos szerepet játszott a bölcsődékben tapasztalt helyzet, mert az utolsó tíz napban nagyon megnőtt a gyermekeiket bölcsődébe vivő szülők aránya. Kitért arra is: megnézték a kórházi statisztikákat is, és mintegy 10 ezer kórházban lévőből huszonhét 14 év alatti gyermek van, 2-en vannak lélegeztetőgépen.

Emellett – folytatta – a honvédség fertőtlenítette az iskolákat. Arra is a felhívta a figyelmet:

a szülőknek megvan az a lehetőségük, hogy az igazgatóhoz forduljanak, hogyha a gyereket mégsem akarják engedni iskolába, ebben az esetben az igazgató dönt arról, hogy a hiányzást igazoltnak vagy igazolatlannak tekinti.

Úgy vélte, biztos, hogy az újraindítás a pedagógusoknak sem könnyű, de nagy szükség van munkájukra, ezért arra kérte őket, hogy segítsenek az országnak, hogy újra tudják indítani az életet.

Megjegyezte: a pedagógusok közül kevesebben jelentkeztek oltásra, mint ahogy remélte, de aki jelentkezett, azt mind beoltották.

Nem lehet „megúszni”

Orbán Viktor elmondta azt is: az oltásra regisztráltak száma 4 millió 219 ezer fő. A kormányfő arra figyelmeztetett:

kialakult egy képzet, amikor azt hiszik emberek, hogy a társadalom 60-70 százalékos beoltottságánál nekik már nem kell beoltatni magukat, mert „megúszták”. Ez félrevezető gondolat, „senki sem ússza meg”– hangsúlyozta. Csak egyéni védelem van, egyéni védelmet pedig csak az oltás ad, az oltás viszont életet ment.

A kormányfő arról is beszélt: a következő hat hét döntő lesz, Magyarország meg tudja duplázni a beoltottak számát, így május végére, júniusra „kint vagyunk a vízből”.

Kitért arra is: kiesett „ötszáz-egynéhány ezer” nyugati Janssen-vakcina, a következő napokban ugyanakkor azon dolgozik a külügyminiszter – a kínaiakkal elsősorban – hogy máshonnan pótolják a kieső oltásokat. Bejelentette azt is: a „riasztó hírek” miatt elrendelték a Janssen-vakcina vizsgálatát, ami szokatlan lépés, hiszen – mint mondta – eddig a nyugatról jövő oltások hatósági igazolásait automatikusan elfogadták, és a keletieket vizsgálták meg.

Nincs még egy ilyen ellenzék 

A miniszterelnök bírálta az ellenzéket, mert mint fogalmazott: egyetlen országban sem látott olyan baloldalt, „amelyik nyíltan, kendőzetlenül, hol egyenesen, hol ravasz módon, de folyamatosan olyan politikát folytat, ami válsághoz vezet, ami a járvány elhúzódását célozza, ami a lassabb kilábalást célozza, ami elbizonytalanítja az embereket abban, hogy most akkor hihetnek-e a kormánynak”.

Lesújtónak nevezte, hogy még mindig bent van a parlament előtt a baloldal határozati javaslata arról, hogy ne oltsák be az embereket kínai vakcinákkal, holott ha Magyarország nem használna keleti vakcinákat, akkor körülbelül fele annyi ember lenne beoltva. Megjegyezte: a kormánypárti képviselők közül visszatartja azokat, akik folyamatosan sürgetik, hogy az oltásellenességnek legyen büntetőjogi következménye. Vannak ilyen indítványok, de – folytatta – nem szeretné, ha a védekezés közben még az oltásellenesek büntetőjogi felelősségre vonásával is foglalkozni kellene.

A kormányfő úgy vélte: azért is szaporodtak föl az oltásellenes hangok a baloldalon, mert ha 6 hét alatt sikerül végrehajtani az oltási tervet, akkor „túl vagyunk az egészen”, és Magyarország a világon az első, a második vagy a harmadik helyen lábal ki ebből a bajból.

Úgy értékelt: a kormánynak egyszerre kell Magyarországon az oltást elbizonytalanító, az oltásba vetett bizalmat elbizonytalanító multinacionális profitéhséggel szemben, és a baloldal hataloméhségével szemben föllépnie.

Szimbolikus terasznyitás

Orbán Viktor a teraszok tervezett kinyitását szimbolikus dolognak nevezte, szerinte ez a „régi életünknek egy nagyon látványos darabja”, amit visszaszerzünk. Közölte: a teraszdíjakat és a bürokratikus engedélyeket központilag törlik el, néhány biztonsági szabály betartása mellett kifejezetten bátorítják a vendéglátósokat, hogy nyissák ki a teraszokat, kerthelyiségeiket.

A 2022-es költségvetést az újraindítás a költségvetésének nevezte, hangsúlyozva, hogy 2021-ben és 2022-ben 5 ezer milliárd forintot fordítanak a gazdaság újraindítására.

Kijelentette, tartják azt vállalást, hogy minden munkahelyet, amit a vírus tönkretett újraindítanak, sőt, ennél többet is tudnak vállalni. „Több munkahelyünk lesz a vírusjárvány után, mint azt megelőzően volt, tehát nőni fog a munkahelyeknek a száma”– mondta.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb