Csak hazudta a pénzszállító, hogy kirabolták

Csécsi Soma közlése szerint az alkalmazott beismerte, hogy nem követték el sérelmére a bűncselekményt, azt csak kitalálta. Tettét azzal indokolta, hogy a munkáját „túl unalmasnak találta, izgalomra, elismertségre vágyott”.

Kihallgatása során a 30 éves férfi úgy fogalmazott: „csak be akartam vágódni a kollégámnál” – ismertette a vallomás részletét a szóvivő.

Az MTI szerdán számolt be a BRFK közleménye alapján arról, hogy késsel próbáltak meg kirabolni aznap délután egy pénzszállítót egy X. kerületi bevásárlóközpontban.

Azt írták: egy férfi késsel fenyegetőzve egy X. kerületi bevásárlóközpont szervizfolyosóján próbálta meg elvenni egy pénzszállító cég alkalmazottjától a kezében tartott pénzkazettát.


Hirdetés

A pénzszállító ellökte magától a támadót és elfutott. A cég munkatársa nem sérült meg és a rábízott pénzt is megmentette – közölte a BRFK röviddel az eset után.

Csécsi Soma csütörtökön azt nyilatkozta az MTI-nek, a BRFK több tucatnyi rendőrrel érkezett a helyszínre, lezárták a környéket és rablás kísérlete miatt nyomozást indítottak. Tanúkat hallgattak ki, elemezték a kamerák felvételeit és pár órán belül egyértelművé vált, hogy nem történt meg az eset.

A szóvivő ismertette: a rablás kísérlete miatt indított eljárást lezárják és kezdeményezik, hogy a pénzszállító cég alkalmazottja ellen hatóság félrevezetése miatt induljon eljárás.

MTI

Kiemelt képünk forrása az MTI/Mihádák Zoltán.

'Fel a tetejéhez' gomb