Apáca akar lenni a magát nőnek valló férfi

Eefje Spreuters egy helyi lapnak nyilatkozva elmondta, több kolostornál is próbálkozott, és bár a nővérek lelkesek voltak, de a szabályok sehol nem teszik lehetővé, hogy férfiként beköltözzön valamelyik intézménybe. Spreuters ennek ellenére magát már Eefje nővérnek hívatja.

– Mindig nőnek éreztem magam, és nagyon vallásosan neveltek, főleg az anyám. Egész életemben kolostorba akartam vonulni – nyilatkozta az újságnak, hozzátéve, hogy férfiaként nehéz élete volt, és most már békére vágyik. Spreuters azt állítja,

több apáca pozitívan reagált arra az ötletére, hogy szerzetesrendet alapítana transzneműek számára.

Konkrétan meg is nevezte, hogy a klarisszáknál már járt Brechtben. Sajnálatát fejezte ki, hogy nem tudták megmondani neki, hogy transzneműként beléphet-e a rendbe. A belga férfi most azt tervezi, hogy ötletével megkeresi az egyház legfelsőbb vezetőit.


Hirdetés

– Ha szükséges, elmegyek a pápához a Vatikánba. Az elhívásom erősebb, mint valaha

– jelentette ki határozottan Spreuters. Az azonban nem valószínű, hogy a nem mindennapi, sőt, mondhatni beteges elképzelésére zöld jelzést kap a katolikus egyházban. Rik Torfs ügyvéd úgy reagált Spreuters terveire:

az egyház fenntartja azon antropológiai nézetet, miszerint az a biológiai nemünk, amivel születtünk, és ezt nem lehet megváltoztatni.

Vagyis a katolikus egyház számára Spreuters továbbra is férfi marad, és nem fogadják szívesen egyetlen női kolostorban sem. Johan Bonny püspök azonban – aki nemrégiben keményen támadta a Vatikánt amiatt, hogy elutasította az azonos nemű párok házasságának ötletét –, azt mondta a belga médiának: addig nem kommentálja a lelkes apáca ötletét, amíg ő maga nem beszélt vele.

A LifeSite 2019-ben arról számolt be, hogy több katolikus püspök és egy bíboros kiadta az Igazságok Nyilatkozatát, amely szerint ha egy nő férfivá vagy egy férfi nővé akar válni teste megcsonkítása által, vagy csak más neműnek vallja magát, az „a természetes és isteni törvények elleni lázadás és súlyos bűn”.

(Forrás: Elizabethjohston.org; Fotó: Vrt.be) 

'Fel a tetejéhez' gomb