A Hungary Helps a szülőföldön maradást támogatja – az Amnesty a nemzetek végét
A Soros-birodalom „civil” szervezeteit (SONGO) összeköti, hogy mindig van egy fedősztorijuk és van egy valós céljuk. Fedősztori lehet kulturális tevékenység, oktatási tevékenység, klímavédelem, emberi jogi védelem, de ha megkaparjuk a felszínt, mindig megtaláljuk a belső hajtóerők között a nyílt társadalmak eszméjének valamelyik (vagy összes) hittételét: a migráció előtt álló akadályok és kormányok kiiktatását, a nemzetek önazonosságának felszámolását, a hagyományos értékek, a család, a nemek fogalmának kiüresítését, a kereszténység száműzését a közélet minden teréből.
Magyarország mindent megtestesít, ami ellen küzdenek, nem csoda, hogy ennyire gyűlölnek minket.
A legutóbb a zászlóshajó, az Amnesty International elnevezésű „élcsapat” adta ennek tanújelét, amikor menetrend szerint elmarasztalta hazánkat éves emberi jogi jelentésében. A forgatókönyvet természetesen előre ismertük, a „független” álcivilek jelentésén elcsodálkoznak először a „független-objektív” újságírók, majd felháborodnak az „áleurópéer-független” politikusok, és miután ez a leginkább a magyar nemzeti érdekektől „független” hármas csoport kellőképpen körbeidézte egymást, teátrálisan felhergelődve ismételten nekirontanak a magyar kormánynak és a nyílt társadalmak eszméjét elfogadni nem hajlandó magyaroknak.
Az emberi jogi jelentés esetében is kilóg a lóláb. Meg sem kell lepődnünk, hogy a jelentés készítőinek az fájt legjobban, hogy Magyarország nem nyitotta meg határait a Szerbia felől érkező migráns csoportok előtt.
A politikai elfogultságukat mi sem mutatja jobban, hogy olyan problémákat sorolnak fel, amikre Magyarország hatásos, jogszerű és igazságos megoldással bír.
Csak éppen gátat szabunk a tömeges illegális inváziónak, ami keserű pirula a migráció lelkes támogatóinak. Valójában ez a mozgatórugója a támadásuknak: mert amíg mi a Hungary Helps Programon keresztül a szülőföldön maradást támogatjuk, ők egy új, nemzetek feletti Európa hagymázas vízióját építik. Erkölcsi és emberi jogi kérdésekben nem az Amnesty lesz a vonatkozási pontunk, ami a migráció menedzselésével nem vonhatja ki magát a felelősség alól, hogy az útnak indított emberek embercsempészek áldozataivá válnak, a célországok polgárai pedig a migráción keresztül importált dzshihadista harcosok célkeresztjévé. Megtévesztő módszereik azért is károsak, mert közben az objektivitás palástját öltik magukra.
Amikor a véleményszabadságot siratják, akkor „öncenzúrát” emlegetnek. Ez a megfoghatatlan fogalmi kreálmány tipikus esete az elfogultság és részrehajlás tudományoskodásba csomagolásának. Az öncenzúra – napjainkban úgy tűnik igencsak népszerű – indexének hivatkozásával statisztikailag tökéletesen értelmezhetetlen adathalmazhoz jutunk. A képlet ismerős, csak a divatos szólamok, tudományosnak beállított fordulatok, a liberális szókészlet újabb és újabb bravúros elemei cserélődnek időről időre. Képmutató és álszent ez egy olyan szervezettől, melynek szervezeti életével kapcsolatban a közvéleményt olyan hírek döbbentették meg az utóbbi években, miszerint több alkalmazottja a vezetés súlyos visszaélései miatt öngyilkosságot követett el.
Egy elvi dologban mégis egyetértünk a jelentéssel: valóban mindig a legkiszolgáltatottabbak mellé kell odaállnunk. Csakhogy a liberális felsőbbrendűség elefántcsonttornyaiból (vagy kettős mércéjüktől megrészegülve) szem elől tévesztik az üldözött keresztényeket, mint a világ legüldözöttebb vallási csoportját. Ideje lenne valóban azokért összefogni, akiket a koronavírus-járvány valóban még nehezebb helyzetbe sodort. De nem a baloldal áldozati kultúrája által felépített önjelölt instamártírokért. Bátornak kell lennünk ahhoz, hogy körbenézzünk a világban és őszintén kimondjuk azt, amit látunk. Itt az ideje kilépni azokból a dogmákból, amelyek gátolják a szabad gondolkodást, a valósággal történő szabad és őszinte szembenézést is gátolják. Nem ideológiától, hanem a látottak és hallottak megértése vágyától hajtva. Ennek hiányában az sem vehető észre, hányan szembesülnek Európában ma is napi szinten számos megpróbáltatással azért, mert őshonos kisebbségként idegennek kell érezni magukat a saját hazájukban. De az sem, hogyan szül a tömeges bevándorlás jelentős tehertételt azokra az európai állampolgárokra, akiknek nagyapjai és dédapjai alapozták meg a háború utáni jóléti államot. Amíg az Amnesty International az országot elmarasztaló éves jelentését írja, addig Magyarország segít, és nemcsak helybe viszi a segítséget, de helyben fel is keresi a szükséget szenvedőket.
Példának okán a Hungary Helps Program éppen a világjárvány idején indította el élelmezéssegélyezési akciótervét, melynek keretében a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Nigériában, Libanonban és Szíriában élő, halmozottan hátrányos közösségeket értek el és biztosították a mindennapi étkezés lehetőségét akkor, amikor ezek a közösségek a járványt kísérő korlátozások következtében elsőként tapasztalták, hogy nem számíthatnak segítségre.
A Hungary Helps Program alapelve, hogy a segítséget visszük oda, ahol a baj van, nem a bajt hozzuk ide. Tesszük ezt úgy, hogy úgy adjuk a támogatásainkat, hogy megismerjük alaposan és elemezzük a válsághelyzeteket, meglátogatjuk a válságövezetben élő kiszolgáltatottakat, a diszkrimináltakat, az üldözötteket, a fenyegetett embereket és meghallgatjuk őket, hogy mire van szükségük ahhoz, hogy visszakapják emberi méltóságukat.
Magyarország és a magyar emberek támadása helyett jó szívvel ajánljuk ezt az Amnesty International figyelmébe.
Azbej Tristan
A szerző a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára
