Az abortusz védelme és a szentáldozás nem fér össze

A katolikus tanítás szerint az Eucharisztia Krisztus keresztáldozatának jelenvalóvá téltele a szentmisében, így a szentáldozást csak méltón lehet fogadni. Ez a tanítás pedig minden olyan politikai vezetőre vonatkozik, aki támogatja az abortuszt és az eutanáziát – mutat rá Thomas Olmsted levelében. A phoenixi egyházmegye püspöke szerint a szentáldozás azoké, akik Isten kegyelmével komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy egységben éljenek Krisztussal és az egyházzal, betartva mindazt, amit a katolikus egyház hisz és hirdet. Mint írja,az  egyház erről szóló tanítása „mindig világos volt, és a Szentíráson alapult”.

Levele címe Veneremur Cernui, vagyis „Térdre hullva áldani”, mely Aquinói Szent Tamás Pange lingua gloriosi himnuszának részlete. Ezzel is azt üzeni a híveknek, hogy

egyre növekvő tisztelettel imádják Krisztust.

Felhívja a figyelmet arra, hogy az egyház megköveteli: azok a katolikus vezetők, akik nyilvánosan támogatták az abortuszt vagy az eutanáziát engedélyező erkölcstelen törvényeket, tartózkodjanak a szentáldozástól mindaddig, amíg ezt nyilvánosan nem bánják meg, és nem kapják meg a bűnbánat szentségét. Valódi bűnbánat és feloldozás nélkül ugyanis az úrvacsora szentségtöréssé válik. A püspök kitér arra is, hogy


Hirdetés

nem minden erkölcsi kérdés ugyanolyan súlyú, mint az abortusz és az eutanázia. Az egyház tanítása szerint ez a két cselekedet természeténél fogva súlyos bűn, és minden katolikusnak kötelessége szembeszállni velük.

Olmsted arra kéri a híveket: keressék Jézust az Eucharisztiában, hogy megerősödjenek és megújuljanak hitünkben. Emlékeztet arra, hogy Krisztus komolyan gondolta, amit mondott a köréje gyűlt embereknek: „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital.”
Mint fogalmazott,

az Eucharisztia természetfeletti étel, amely irányít minket az örök üdvösség felé vezető nehéz úton.

Olmsted hangot ad annak, hogy az egyház súlyos hitválságban szenved, mely komoly következményekkel jár az autentikus kereszténységet illetően. Például csökken a házasságok száma, egyre kevesebben választják a papi hivatást, és egyre kevésbé elhivatottak az emberek a vallási élet felé. Rámutat arra is, hogy az evangéliumi üzenetet sokan felhígítják vagy világias értékekkel helyettesítik.

„Számos keresztény elhagyta Krisztust és az Ő evangéliumát, és egy világi kultúra felé fordult”

– mutat rá, hozzátéve, hogy ez a világi kultúra sosem lesz képes kielégíteni azt az éhséget, ami a lelkünkben megbújik. Mint írja, ezeken a viharos vizeken Krisztus a mi horgonyunk, őt pedig Eucharisztiában találjuk meg. Leszögezi: minden szentmise értéke mérhetetlen, hisz ott Krisztus van jelen, és a szentmise teszi hozzáférhetővé a felfoghatatlan kegyelmet.

Olmsted arra is bátorítja híveit, hogy szenteljék meg az Úr napját, tegyék különlegessé a vasárnapokat. Erre egészen konkrét javaslatokat is tesz, például, hogy hosszabb időre kapcsoljuk ki a telefonunkat, a kötelességeinket tegyük át másik napra, töltsünk időt szeretteinkkel, jó ételeket együnk, szép ruhát viseljünk, hallgassunk zenét vagy fordítsunk időt a Biblia olvasására. Esetleg jótékonykodjunk, és találjuk meg a szépet a természetben vagy a művészetekben.

Majd hozzáteszi: sok katolikus elhanyagolja a vasárnapi miséket, és inkább a munkára, a sportra, az alvásra vagy a szórakozásra koncentrál, nem pedig az Úrra. Mások pedig csak fizikailag és nem hittel vannak jelen a templomban. Arra kér mindenkit, hogy mutassunk türelmet és együttérzést azokkal szemben, akiknek még gyenge a hite, ugyanakkor ne feledjük: minél hamarabb a hit útjára kell lépnünk.

https://vasarnap.hu/2021/04/08/7000-magzatot-abortalt-ma-megtert-eletvedo/

A feltámadás bizonyítottan megtörtént, de döntenünk kell, mit kezdünk vele – Barsi Balázs a Vasárnapnak

Vallási vezetők is támogatják a magzatgyilkosságot – abortusz mint alapvető emberi szükséglet

Forrás: Catholicnewsagency.com

Fotó: Lifesitenews.com

'Fel a tetejéhez' gomb