Megvan Petry utódja a Herthánál

„Így döntöttünk, miután az első számú jelöltünk, Király Gábor nem vállalta a felkérést” – jelentette be csütörtökön Arne Friedrich sportigazgató, majd kifejtette, hogy az idény hátralévő részében az U19-es csapattól felhozott Hofstädt látja el a kapusedzői teendőket.

A 48 éves szakember 2004 óta dolgozik a berliniek utánpótlásában, és 2015 óta a korosztályos német válogatottaknál is tevékenykedik.

A Hertha két napja azon kijelentései miatt menesztette Petry Zsoltot, amelyeket a Magyar Nemzetnek adott interjúban a bevándorlással és az azonos neműek házasságával kapcsolatban tett. Szerdán az utódjául kiszemelt Király Gábor sajtóértesülések szerint visszautasította az ajánlatot, mondván, napi szinten rengeteg a teendője Szombathelyen a Király Sportegyesülettel és a sportlétesítménnyel, és most nem tudta volna ezeket maga mögött hagyni.

(MTI)


Hirdetés

A magyar külügy bekérette a német ügyvivőt Petry Zsolt kirúgása miatt

Most akkor a Fradinak ki kellett volna rúgnia Tokmacot?

'Fel a tetejéhez' gomb