A roma közösségekben is egyre kevésbé ismerik a saját kultúrájukat
– A szocialista időszakban és utána évtizedekig a cigányság integrációjáról beszéltek, de mindezek nem vezettek el a magyarországi cigányság jelentős életminőség-emelkedéséhez. Lehetséges, hogy valami egészen más együttélési módra lenne szükség?
– A roma közösségek több száz éve élnek hazánkban békében és együttműködésben a magyar nemzet államalkotó részeként. Részt vettek az 1848–49-es szabadságharcban is, mint fegyverkovács, fegyverjavító vagy muzsikus. A 1956-os harcokból is kivették részüket, többek között Szabó Ilonka „Kócos” és Dilinkó Gábor „Bizsu” harcoltak a szovjet csapatok ellen.
A szocializmusban a gyárakban, a bányákban dolgoztak, és Budapest építéséből is kivették részüket.
A szocializmus által kínált betanított munka állandó és biztos jövedelmet jelentett számukra, bár ebből csak a megélhetésüket tudták fedezni. Ha megnézzük Schiffer Pál Cséplő Gyuri című dokumentumfilmjét, láthatjuk, hogy nem kulturális sajátosság, hanem kényszer a cigánytelepi lét. Oda születve onnan sok nehézség árán lehet kikerülni. Sokuknak máig nem sikerült.
A rendszerváltás őket viselte meg legjobban, mert nem volt megfelelő piacképes tudásuk és képzettségük.
Az oktatási expanziónak köszönhetően majdnem minden roma elvégezte az általános iskolát, de a szakképzésben és a felsőoktatásban az áttörő siker még várat magára, annak ellenére, hogy találkozhatunk roma fiatalokkal a felsőoktatási intézményekben, és egyre többen szereznek szakmát.
Az szakmaszerzéssel párhuzamosan a lehetőségek is megnőnek a közösségek számára, ahogy a munka világa is kinyílik előttük. Bekerülve az elsődleges munkaerőpiacra, a kapcsolódási pontok és az együttélési minták is sokszínűbbek lesznek.
Többfajta szociológiai kifejezést használhatunk az együttélés kifejezésére: a felzárkózást, a beilleszkedést, az asszimilációt vagy az integrációt.
A lényeg, hogy a múltunk közös volt, és a jövőnk is az. Együttélésre vagyunk rendeltetve, akkor is, ha térben és társadalmi státuszban vannak különbségek. Nincs is más együttélési mód, ami pedig kölcsönös tisztelettel és megbecsüléssel, saját értékeinknek felfedezésével és egymás értékeinek elismerésével lehetséges.
– Az életmód és maga a kultúra elválaszthatatlan az anyagi biztonságtól, a gazdasági stabilitástól. Hogyan látja, ma a magyarországi cigányok milyen lehetőségekkel rendelkeznek a munkába állás területén?
– A roma kultúra nem egyenlő a szegénység kultúrájával. Sajnos sokan nem ismerik a roma kultúra értékeit a többségi társadalomban és a roma közösségekben is egyre kevesebben. A szegénység kultúráját csak társadalmi felemelkedés – tudományosabb nevén: mobilitás – révén lehet levetkőzni. A társadalmi mobilitáshoz elengedhetetlen a tanulás és a munka.
A foglalkoztatási és a munkanélküliségi adatok is javuló tendenciát mutatnak a romák számait figyelembe véve.
2014-es 33,4 százalékhoz képest 2020-ban már 43 százalékos foglalkoztatottsággal számolhatunk, szemben az aktív népesség 63 (2014) és 69 százalékos (2020) adataival. A 2014-es 30 százalékos munkanélküliségi ráta lecsökkent 20 százalék körülire, de még így is az ötszöröse a teljes társadalomra vonatkozó adatnak. Láthatjuk, hogy javulnak az adatok, de összeségében még nagyok a különbségek a többségi társadalom és a roma közösségek között.
Mindenki számára egyértelmű, hogy akinek jobb a végzettsége, jobb kilátásokkal bír a munkaerőpiacon. 
A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elemzése szerint a romák oktatási adatai javulást mutatnak. Több a felsőoktatásban tanuló roma (2014-ben 0,7%, 2020-ban 1,2%), többen szereztek érettségit (2014-ben 4%, 2020-ban 5%). Többük szerzett szakmai képesítést: 2014-ben 14,7 százalékuk, míg 2020-ban 21,8 százalékuk. A romák oktatási mérési adatai lemaradást mutatnak a többségi társadaloméhoz képest. A teljes népesség 20,2 százalékának volt felsőoktatási végzettsége 2014-ben, és számuk nőtt, 2020-ban 24,1 százalék a diplomások aránya. Az érettségizettek aránya is nőtt, 32,9 százalékról 34,2 százalékra, a szakmával rendelkezőké viszont csökkent, de 2020-ban eléri a 23,9 százalékot, 2014-ben pedig a 26,2 százalékot. Összegzésként elmondható, hogy a teljes társadalom több mint 82 százalékának legalább egy szakmája van, addig a romák 28,5 százalékáról lehet ugyanezt elmondani.
Az oktatási hátrányaik miatt a romák nehezebben kapnak munkát, és ha kapnak, akkor alacsony képzettséget igénylő munkahelyekre tudnak belépni.
– A koronavírus-járvány elhúzódása, a munkahelyek megszűnése hogyan érintheti a cigányságot?
– Tudomásom szerint a koronavírus-járvány roma közösségekre gyakorolt hatásait hazai kutatás még nem vizsgálta. A hazai munkaerőpiaci statisztika sajátosságai, a munkaadók járvány idején történt intézkedései, a munkavállalók cselekvőképessége és lehetőségei, a kormányzati akciótervek realizálódása és a munkaerőpiaci státusz megváltozásának időbeli elhúzódása miatt jelenleg nincsenek megbízható statisztikai adatok a járvány teljes körű következményeinek megbecsülésére.
– A pozitívumok mellett azonban szólnunk kell arról, hogy Északkelet-Magyarországon, Dél-Dunántúlon évtizedek óta jelentős problémák vannak. Nem a cigányok jelenléte okozza a problémát, hanem az, hogy sokan nem találják a helyüket a munka világában, a magyar társadalom normarendszerei között.
– Hazánkban egyes régiók között számottevő különbségek léteznek. A 2010-es években az észak-alföldi régió volt a sereghajtó, ma a dél-dunántúli régió eredményeire érdemes figyelmet fordítani. Az említett országrészekben az átlagnál magasabb a romák aránya.
A roma és a nem roma szegény közösségek kevésbé mobilisak,
ellenben a tehetősebb rétegekkel, akik elköltöznek, amint kevesebb munkalehetőség áll rendelkezésre vagy a térség gazdasági eredményei romlanak. Ezért fordulhat elő, hogy egy-egy településén a romák aránya egy generáció alatt megtöbbszöröződik. A romák és a nem roma szegények nem tudnak elköltözni az anyagi forrásaik korlátozottsága miatt. Még albérletet sem tudnak fizetni a nagyobb városokban, ahol rendelkezésre állnak a kevésbé képzett munkavállalók számára is munkahelyek.
Így számukra marad a szűkös, napi ingázással elérhető gyári betanított munka, az idénymunka és a közmunka.
A terepen végzett munkánk során, az ott lakók beszámolói alapján elmondhatjuk, hogy ezekben a térségekben is szeretnének dolgozni az emberek, a gyerekeik számára jobb kilátásokat biztosítani, mint amiben ők élnek. A települések társadalomtörténeti adottságai és gazdasági helyzete miatt nagy nehézségek árán sikerülhet csak a kitörés egy-egy fiatalnak.
– Ezeken a térségekben mennyire lehet motiválni a legfiatalabb generációkat, hogy tudás- és munkalapú társadalmat építsenek?
– Az oktatás minden kétséget kizáróan olyan terület, amely sokak szerint hosszú távon a leghatékonyabban teremt a roma és más közösségek életében is kedvező változásokat. A KINCS több kutatást is végezett a témában, és megállapítható, hogy az iskoláknak és a családoknak is szükségük van további segítségre. A felmérésekből kiderült, amikor tanárokat kérdeztünk, hogy a romák számára kevésbé fontos az intézményesített oktatás, de látják azt is, hogy ez nem kizárólagosan a sajátos etnikai származásukból fakad, hanem sokkal inkább a hátrányos gazdasági helyzetből, amely nem csak a romákat sújtja.
A tanárok a roma közösségre, mint gazdasági hátrányt elszenvedő csoportra tekintenek, és szerintük kompenzálni szükséges őket a siker érdekében.
Azonban vannak jó példák ezekben a térségekben is. Roma szakkollégiumok működnek, ahol felsőoktatásba felvételt nyert, többségében roma hallgatók tanulnak, akik azokról a hátrányos helyzetű településekről származnak, amelyekről az előzőekben beszéltem. Van motiváció és akarat a kitörésre, hogy piacképes szakmát szerezve jó állásokat töltsenek be, de még mindig kevés a kivétel, aki valóban eljut eddig. 
– Kihez fordulhatnak segítségért azok, akik szeretnének valós megoldásokat, jövőt építeni a gyermekeiknek?
– Ahogy említettem, az oktatás az egyik és legfontosabb kitörési pont. Egy korábbi kutatásunkban modelleztük azoknak a sikeres fiataloknak az életútját, akiknek sikerült a diplomaszerzés. A kutatás szerint elengedhetetlen az iskola – általános és középfokú – segítsége. A hátrányt kompenzáló, lemorzsolódást megelőző és a továbbtanulást segítő, ösztönző eszközök nem különülnek el egymástól, tehát míg a mentorálás célja az egyik tanulónál az iskolai tananyag elsajátításának támogatása, addig egy másik tanulónál a középfokú vagy felsőoktatásba történő továbblépést segíti elő.
A mentor – tanár, edző, civil szervezeti vezető vagy munkatárs – a családot is bevonja a gyermek motiválásába és támogatásába.
Gyakrabban járnak családot látogatni, és szorosabb a viszonyuk, mint általában a többi pedagógussal. Az a közös a sikeres fiatalokban, hogy olyan iskolába jártak, ahol a befogadó pedagógiai szemlélet, az innovatív módszerek alkalmazása és a tanításon túli időben végzett jelentős pedagógiai munka hozzájárult a tanulók sikereihez. Konkrét ösztöndíjak is segítik a fiatalokat és a tanáraikat, mint a szakképzési ösztöndíjrendszer, az Útravaló ösztöndíjprogram, az Arany János tehetséggondozó és kollégiumi program vagy a felsőoktatásban a roma szakkollégiumok rendszere.
Tóth Gábor
