Egyenlőtlenül osztják a vakcinákat is

Régebb óta él a tudományos konszenzus arról, hogy bolygónkon elsősorban nem élelmezési, mezőgazdasági válság van, csupán elosztásbéli. A jelenség a Covid-vakcinák mentén is gyönyörűen kirajzolódik.

Amina Mohammed ENSZ-főtitkárhelyettes március végén azt közölte, hogy a vírus elleni oltóanyagkészlet 60 százalékát „alig egy maroknyi ország” foglalta le, és elképzelhető, hogy néhány fejlődő ország 2024 előtt nem jut vakcinához.

Az ACT-A, koronavírus elleni védőoltások és gyógyszerek kifejlesztésének felgyorsítására létrehozott ENSZ-program részéről korábban bejelentették, hogy az eddig beérkezett mintegy 11 milliárd dollár pénzügyi támogatás mellett további, több mint 22 milliárd dollárra van szükségük ahhoz, hogy egyebek közt körülbelül 2 milliárd vakcinadózist, illetve 900 millió vírustesztet juttassanak el a nélkülöző országokba.

Már több mint 36 millió dózis koronavírus elleni vakcinát juttattak el 86 országba a COVAX-program keretében – jelentette be hétfőn az ENSZ-főtitkár szóvivője, hozzátéve, hogy további 201 millió dózist szeretnének szétosztani május végéig.


Hirdetés

Az oltóanyag méltányos elosztására létrehozott programon keresztül Stéphane Dujarric szerint egyebek közt Algéria több mint 36 ezer, Laosz pedig több mint 130 ezer vakcinához jutott, és a délkelet-ázsiai országba májusban további 350 ezer dózis érkezik.

A szóvivő mindazonáltal felhívta a figyelmet arra, hogy a vakcinák elosztása körül még mindig sok az egyenlőtlenség, és pénzügyi támogatást kért a COVAX-programhoz, amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a koronavírus elleni védőoltások és gyógyszerek kifejlesztésének felgyorsítására létrehozott, ACT-A nevű ENSZ-program része.

(MTI)

 

Kiemelt képünk forrása: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb