Tudod, hogy nincs bocsánat
Tíz évvel ezelőtt ugyanis Alexi McCammond 17 éves tanuló egy tweetjében a „hülye ázsiai” jelzőkkel illette kémiatanárát, miután az állítólag durván lepontozta a dolgozatát. Ami még hagyján, de egy néhány héttel korábbi Twitter-bejegyzésében a diáklány egyenesen arra kereste a választ egy buli után, miként kerülhető el, hogy másnap „bedagadt ázsiai szemekkel” ébredjen.
Alexi McCammond most, tíz évvel később a Teen Vogue főszerkesztője lett volna, sajnos azonban az újságírót utolérte a múltja. Egy ázsiai származású kolléganője ugyanis patáliát csapott az Instagramon a tíz évvel ezelőtti rasszista tweetek miatt, amelyeket ugyan Alexi (aki időközben olyan példás progresszív lett, hogy csuda) két éve már sűrű bocsánatkérések közepette törölt, de az internet ugye nem felejt. A Teen Vogue munkatársai borzongva tiltakoztak a „rasszista” főszerkesztőjelölt ellen, a tinimagazinban hirdető neves cég pedig azonnal visszavonta bő egymillió dolláros megrendelését, mire Alexi természetesen önkritikát gyakorolt és lemondott.
A színes bőrű nő nyilvános nagyböjti megkövezésének története már önmagában is figyelemre méltó (amikor az állítólagosan toxikus fehér maszkulinitás korában egy fekete bőrű nő előmenetelét egy ázsiai nő akadályozza meg, akkor azért hümmögünk egy kicsit), de talán érdemes foglalkozni az eset tágabb összefüggéseivel is.
Mármint nem azzal, hogy a jelek szerint a „hülye ázsiai kémiatanár” szókapcsolat még egy kamasz törölt posztjában is megbocsáthatatlan, míg a vele azonos szerkezetű „rasszista fehér rendőr” fordulat használata miatt még senkit nem tiltottak el a foglalkozásától – az efféle kettős mércétől már szemünk se rebben. Érdekesebb ennél, hogy Alexi tíz évvel ezelőtti bejegyzését azért találja különösen megbotránkoztatónak a woke közvélemény, mert a koronavírus miatt az utóbbi időben erősödött Amerikában az ázsiaiakkal szembeni ellenérzés. Tehát az, hogy „ázsiaizott”, az egy dolog, de ráadásul úgy tette 2011-ben két tanóra között a mobilját nyomkodva, hogy ügyet sem vetett a 2021-es közhangulatra.
Amennyiben tehát ma egy rebellis tini egy reflektálatlan pillanatában le találná írni internetes naplójába, hogy „utálom a matektanárt, a szemüvege is milyen”, akkor az Úr irgalmazzon neki, ha tíz év múlva mozgalom indulna a szemüvegesek megkülönböztetése ellen. A karrierjét abban a pillanatban bukná, hisz nincs az a HR-es adatbányász, aki ki ne kurkászná és az orra alá ne dörgölné a tíz évvel azelőtti meggondolatlan mondatot („sújtson érte dolgozó népünk megvetése!”). A magát kiskorúnak hazudó migráns kiemelt védelemben és különös bánásmódban részesül, hisz még csak gyerek, mindeközben viszont felnőtt embereken számonkérik a kiskorúként kiposztolt hülyeségeiket, mert „tudniuk kellett volna, hogy sérthetik mások érzékenységét”.
Így viszont egyre egyértelműbben látszik kirajzolódni egy olyan szép új világ, ahol a jogvédelem jegyében még a kiskorúak számára sem biztosított a tévedéshez és a korrigáláshoz való jog.
A bugyuta kamaszkori bejegyzést örökre ráégetik a polgár homlokára, ahogy a nemi identitásában elbizonytalanodó gyerek pubertását is egész életére blokkolják – nincs irgalom, nincs kiút, nincs kegyelem.
A gond az, hogy ennek nem a gyárilag jólnevelt konzervatívok fogják meginni a levét (akik még legvadabb kamaszkorukban sem igen termeltek magukkal szemben érdemi terhelő bizonyítékokat), hanem épp az Alexi-féle libsik. Akiket a sajátjaik négyelnek fel rituálisan, amiért valahol, valamikor megbotlottak. Úgyhogy adja meg nekik az Isten, hogy legyen elegendő józan konzervatív, aki az ámokfutásukat megállítva megvédi őket önmaguktól.
Francesca Rivafinoli
Kiemelt képünk forrása: Pixabay
