Jézus szeretetének fegyvertelen és lefegyverző erejéről beszélt Ferenc pápa
Március 28-án, virágvasárnap délelőtt tíz órakor Ferenc pápa a Szent Péter bazilika Katedra-oltárnál tartotta meg Urunk Jeruzsálembe való bevonulásának emlékezetét és a szentmisét. A Krisztus passiójára és vértanúhalálára emlékeztető vörös színű miseruhában mintegy 40 bíboros és érsek haladt a bevonulás során a szentély felé, kezükben hatalmas pálmaágat tartva – írta meg a Vatican News.
A szentmise kezdetén felolvasták Jézus jeruzsálemi bevonulásának az evangéliumát, majd a szentmise során a Márk evangélium szerinti passiót. Ferenc pápa homíliájában a Jézus-esemény különlegességére rácsodálkozás sajátosságait elemezte:
„Azok az emberek ott Jeruzsálemben inkább követték a Messiásról alkotott képüket, mint magát a Messiást. Csodálták Jézust, de nem voltak készek csodálkozni rajta. A csodálkozás ugyanis különbözik a csodálattól”.
Ez az liturgia minden évben a meglepetés magatartását váltja ki bennünk: a Jeruzsálembe belépő Jézus üdvözlésének örömétől a fájdalomig haladunk, amikor látjuk, hogy halálra ítélik és keresztre feszítik. Ez egy belső lelki hozzáállás, amely végigkísér bennünket egész Nagyhéten. Lépjünk be mi is ebbe a meglepődésbe! – kérte a pápa homíliája kezdetén. 
Jézus rögtön meglep minket. Népe ünnepélyesen fogadja, ám ő egy szelíd szamárcsikón lép be Jeruzsálembe. Népe arra számít, hogy karddal arasson győzelmet a rómaiak fölötti, de Jézus azért jön el, hogy kereszttel ünnepelje Isten győzelmét. Mi történt azokkal az emberekkel, akik néhány nap alatt Jézus „Hozsanna” köszöntésétől a „Keresztre vele!” kiáltásig jutottak? – kérdezte Ferenc pápa. Ezek az emberek inkább követték a Messiásról alkotott képét, mint magát a Messiást. Csodálták Jézust, de nem voltak készek csodálkozni rajta. A csodálkozás ugyanis különbözik a csodálattól. A csodálat lehet világi, mert saját ízlését és elvárásait keresi; a meglepődés viszont nyitott marad a másik felé, újdonsága iránt. Ma is sokan csodálják Jézust: jól beszélt, szeretett és megbocsátott, példája megváltoztatta a történelmet … Csodálják, de az életük nem változik. Mert nem elég megcsodálni Jézust. Követni is kell őt az útján, engedni, hogy kérdőre vonjon: át kell menni a csodálatból a meglepődésbe.
És mi a legmeglepőbb az Úrban és Húsvétjában? – kérdezte Ferenc pápa. Az a tény, hogy megaláztatás útján jut dicsőségbe.
Győzedelmeskedik azzal, hogy elfogadja a fájdalmat és a halált, amit mi – a csodálat és a siker vonzásában – elkerülnénk. Ehelyett Jézus – ahogy Szent Pál tanítja nekünk – „kiüresítette magát, […] megalázta magát” (Fil 2,7.8). Ez meglepő: látni, hogy a Mindenható semmivé válik. Látni Őt, a mindeneket ismerő Igét, aki most a kereszt trónusáról csendben tanít minket. Látni Őt, a királyok királyát, akinek trónusa egy bitófa. Látni Őt, a mindenség Istenét, mindenekből kifosztottan. Látni Őt töviskoronával, a dicsőség helyett. Látni Őt, a megtestesült Jóságot, akit most sértegetnek és semmibe vesznek. De hát miért is ennyi megaláztatás? Miért hagytad, Uram, hogy mindez megtörténjen veled? – sorolta a döbbenet kérdéseit a Szentatya.
Megtette mindezt értünk, hogy teljes mélységében megérintse emberi valóságunkat, hogy átélje egész létünket, minden gonoszságunkat. Azért tette, hogy mind közelebb kerüljön hozzánk, és ne hagyjon minket egyedül a fájdalomban és a halálban. Azért, hogy megmentsen és megváltson minket.
Jézus a keresztre száll, hogy alászálljon a szenvedéseinkbe. Megtapasztalja testében a legfájdalmasabb ellentmondásainkat és így váltja meg és alakítja át azokat. Szeretetével közel kerül gyengeségeinkhez, eljut oda, ahol mi a legjobban szégyenkezünk. De most már tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül: Isten velünk van minden sebünkben, minden félelmünkben: immár nem a gonoszé és nem a bűné lesz az utolsó szó. Isten győzedelmeskedik, de a győzelem pálmája a kereszt fáján valósul meg. Éppen ezért a pálma és a kereszt együtt maradnak – utalt a pápa Virágvasárnap, Nagypéntek és Húsvétvasárnap legszorosabb összetartozására.
Kérjük ezért a rácsodálkozás kegyelmét A keresztény élet meglepődés nélkül ugyanis szürkévé válik – idézi fel a Vatican News beszámolója. Hogyan lehetünk tanúi a Jézussal találkozásunk örömének, ha nem hagyjuk magunkat minden nap meglepni szeretete által, amely megbocsát nekünk, és újrakezdésre indít? Ha a hit elveszíti a rácsodálkozás képességét, akkor süketté válik: már nem érzi többé a Kegyelem csodáját, nem érzi az Élet Kenyerének és az Igének az ízét, nem érzékeli már a testvérek szépségét és a Teremtés ajándékát. Továbbá nincs is neki más útja, mint menedéket találni a legalizmusban és a klerikalizmusban és mindabban a magatartásban, amit Jézus elítélt a Máté evangélium 23. fejezetében – fűzte hozzá szabadon Ferenc pápa.
Ezen a nagy héten tekintsünk fel a keresztre, hogy elnyerjük a rácsodálkozás kegyelmét. Assisi Szent Ferenc a keresztre feszítettre tekintve csodálkozva vette észre, hogy a testvérei nem sírnak. És mi, engedjük-e, hogy meghasson minket Isten szeretete? Miért nem tudunk már többé rácsodálkozni? – kérdezte a Szentatya. Talán azért, mert hitünk megszokássá kopott. Talán azért, mert bezárkóztunk önsajnálatunkba és hagyjuk, hogy megbénítsanak elégedetlenségeink. Talán azért, mert elvesztettük a hitünket mindenben, sőt azt hisszük, hogy elhibáztunk mindent. Meglehet, ezek mögött a „talán”-ok mögött ott áll, hogy nem vagyunk nyitottak a Lélek ajándékára, aki az, aki megadja nekünk a rácsodálkozás kegyelmét.
Kezdjük újra a csodálkozástól; nézzük fel a keresztre feszítettre és mondjuk neki: „Uram, mennyire szeretsz Te engem! Milyen értékes vagyok én Neked!”. Csodálkozzunk rá Jézusra, hogy visszatérjünk az életbe, mert az élet nagysága nem abban rejlik, hogy birtokoljuk és megragadjuk önmagunkat, hanem abban, hogy felfedezzük: szeretnek minket. Az élet szépsége abban áll, hogy felfedezzük azt, hogy szeretettek vagyunk, hogy szeretnek minket. Az élet szépsége valóban a szeretet szépségében áll – tette hozzá a Szentatya.
És hogy felfedezzük a szeretet szépségét. A Keresztrefeszítettben meglátjuk, hogy Istent megalázzák és hogy a Mindenhatót leselejtezik. A rácsodálkozás kegyelmével megértjük, hogy miközben befogadjuk a leselejtezettet és közel megyünk a megalázotthoz, valójában Jézust szeretjük, mert Ő ott van a legutolsókban és az elutasítottakban is. Mindazokban, akiket korunk farizeus magatartása megítél.
Ma, rögtön Jézus halála után, az evangélium feltárja előttünk a rácsodálkozás legszebb ikonját. A százados története ez, „aki ott állt, látta, hogyan lehelte ki lelkét, kijelentette: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt” (Mk 15,39). Hogyan látta Jézust meghalni? Látta, hogyan szeretett, miközben meghalt. Szenvedett, végsőkig kimerült, de továbbra is szeretett. Itt van a rácsodálkozás az Istenre, aki képes arra, hogy a meghalást is szeretettel töltse meg. Ebben az ingyenes és soha nem látott szeretetben a százados, egy pogány ember, rátalál Istenre, aki valóban Isten Fia volt! Utolsó szava megpecsételi a szenvedést. A százados vallomása előtt sokan az evangéliumban rácsodálkoztak Jézus csodáira és Isten Fiának ismerték el őt. Ám maga Krisztus hallgattatta el őket, mert fennállt a veszélye annak, hogy megállnak egy olyan Isten eszméjére való világias rácsodálkozásnál, akit azért lehet imádni és félni, mert hatalmas és félelmetes.
De most itt a kereszt alatt már nem lehet őt félreérteni: Isten kinyilatkoztatta magát, és csak a szeretet fegyvertelen és lefegyverző erejével uralkodik. Isten ma is meglepi az elménket és szívünket. Engedjük, hadd járjon át ez a csoda, tekintsünk a keresztre feszítettre és mi is mondjuk a századossal együtt: „Te valóban Isten Fia vagy! Te vagy az én Istenem!” – zárta virágvasárnapi homíliáját Ferenc pápa.
Forrás: Vatican News
