„Feltárni az igazat, igazságot tenni és gyógyítani”

A Krisztus Legionáriusai együtt szenvednek az egész kongregációval a fájdalom és a botrány miatt, amit egyes tagjaik okoztak a múltban a visszaélések áldozatainak, családjuknak és az egész egyháznak. Elkötelezik magukat a bocsánatkérés folyamatában, számos kezdeményezést vállalnak a kiskorúak és sérülékeny felnőttek védelmében – olvasható a honlapjukon megjelent közleményben, melyet „Feltárni az igazat, igazságot tenni és gyógyítani” – címmel tettek közzé március 21-én.

Papjaik 2%-át érintik a visszaélések

Mint a Vatican News oldalon megjelent, eddig 27 légiós papjukról bizonyosodott be, hogy szexuálisan visszaéltek kiskorúakkal. Ez a szám a Krisztus Légió történetében összesen felszentelt 1380 pap 2%-át teszi ki. Kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális zaklatás miatt 2016 óta nem tettek feljelentést a kongregáció papjai ellen. A 27 érintett papból három meghalt, mielőtt sor került volna a polgári peres eljárásra, kettőt büntető perben ítéltek el. A többiek ellen eddig különböző okokból nem folytatták le az eljárást, mint például az egyes országokban érvényben lévő törvények vagy az elévülés ideje miatt. Ami a kánonjogi eljárásokat illeti, a 27 papból kettő az ítélethozatal előtt halt meg, 16-ot megbüntettek, jelenleg 8-an állnak kánonjogi eljárás alatt, 1-et ítélet nélkül fölmentettek szolgálata alól. A Szentszéktől azt kérték, hogy az eljárás lefolytathatósága érdekében 8 esetben ne vegye figyelembe az elévülést.

Felelősen az igazság kiderítéséért

Az ismert áldozatok száma mintegy 170 kiskorú, többségében 11-16 év közötti serdülő fiú volt. Közülük mintegy ötven áldozattal békítő és kiengesztelő eljárást folytattak le, azzal a szándékkal, hogy ezt a többi áldozattal is elvégezzék, amennyiben igénylik. A 170 abúzust szenvedett kiskorúból hatvannal az alapító, Marcial Maciel Degollado élt vissza.

Felelősen akarunk munkálkodni az igazság kiderítéséért. Ezért készek vagyunk meghallgatni esetleges további áldozatokat, akiknek még nem volt alkalmuk jelenteni, amit az elmúlt években szenvedtek el.”


Hirdetés

A Krisztus Legionáriusai Kongregáció intézményes csatornát hozott létre az abúzusok bejelentésére, ahol független, szakértői segítséget nyújtanak az áldozatoknak.

 

(Forrás: Vatican News)

Kiemelt képünkön a Krisztus Legionáriusai nagykáptalan záró szentmiséje látható 2020. március 1-jén. (Legionaries of Christ)

'Fel a tetejéhez' gomb