Mohamed lehetne a keresztények új prófétája – egy korszakalkotó ötlet Svédországból

A svéd evangélikus érsek teológiai titkára, Jakob Wirén frissen megjelent könyvében azt írja: Mohamedet a keresztények is prófétának tekinthetik. A férfi évek óta védi az iszlám bevándorlókat, sűrűn kritizálva az olyan általánosító kifejezéseket, mint a rasszizmus és az iszlamofóbia.

Jakob Wirén nemrégiben megjelent könyvében (Att ge plats för den andre?, azaz: Helyet teremteni a másiknak?) arról írt, hogy Mohamed lehetne a keresztények prófétája is, szerinte Mohamedet a hű keresztényeknek „el kell fogadniuk” a vallási párbeszéd részeként.

A férfi korábban már elítélte az „iszlamofób hülyeségeket”, azzal érvelt: az iszlám egyáltalán nem káros a svéd társadalomra.

A svéd Samnytt idézi is a szerzőt: „Ami a próféta fogalmát illeti, az egészen nyitott. Jézus feltámadása után is voltak próféták, nem csak az Újszövetségben” – állítja a „nyitott egyház” híve. Véleménye szerint Mohamedet a keresztények minden gond nélkül elfogadhatják prófétájuknak, mert az „együtt jár a keresztény hittel”.


Hirdetés

Wirén Mohamedet az ószövetségi prófétákhoz hasonlítja – akik tanúskodtak arról, hogy egyetlen Isten létezik. A svéd férfi szerint pusztán az a tény, hogy az iszlám monoteista vallás, elegendőnek tűnik ahhoz, hogy Mohamed bekerüljön a keresztény próféták közé. Nem lát ellentmondást sem az egyház tanítása és a próféta szavai között: a Koránban olvasható, a hitetlenek elleni szent háború felhívásai sem zavarják.

Wirén meggyőződéses híve a mecsetépítéseknek svédországi városokban.

'Fel a tetejéhez' gomb